Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Eljött a holnap

 

Gyűlölöm az életem. A múltam és a jelenem szégyenletes… Mindenki meghalt, aki segíthetett volna jobbá tenni a világot. Már nincs remény. Voldemort győzött.

És én még segítettem is neki… A halál évfordulója van. Tegnap megesküdtem, ha eljön a holnap – akkor megteszek valamit…

Vádolom magamat. Vádolom az Istent. Gyűlölöm a sorsot, hogy idáig jutottunk. Meghalt Potter, Black, majd Albus Dumbledore… Az én kezem által… Az egyetlen barátom… Aztán meghaltak még sokan mások… Arthur és Charlie Weasley, Alastor Mordon, és többiek… Voldemort szinte vadászott a rendtagokra. Lupint halálra kínozta. Harry Potter elbukott, a Sötét Nagyúr győzedelmeskedett felette és a világ felett… És mindennek egy éve már… Életemben egyszer kívántam valamit, hogy Potternek sikerüljön – mégis veszített. Voldemort megölte, aztán közszemlére tette a testét. Hogy mindenki lássa és megjegyezze, nincsenek kiválasztottak, akik megmenthetnék tőle a népet… A mágusvilág koronázatlan császára lett… És immár egy éve nincs napsütés, nincs eső. Csak végtelen köd és mindent elfedő szürkeség… Nincs termés a földeken. Nincs madárdal. Nincs nevetés. Nincs semmi…

Bárcsak azaz ostoba Potter ne velem foglalkozott volna, ne engem üldözött volna; hanem Voldemortot… Akkor talán nem tudta volna hátba támadni…

Neville Longbottom is halott, akárcsak az idegesítő Creevey-fivérek, vagy Hermione Granger. A griffendélest magam öltem meg. Meg kellett tennem, különben a halálfalók hosszasan kínozták volna… Én öltem meg Grangert. Ugyanúgy, mint Albust…

Sosem felejtem el a tekintetüket… Albusé értetlen volt. Nem akarta elhinni, hogy valóban képes lennék megölni… Granger, amikor a földön feküdt a lábaimnál; és nem találta a pálcáját, a szemembe nézett. Ő tudta, hogy vége lesz az életének. Ő tudta… Talán ő mindent tudott… Talán az élet összes titkát ismerte.

Szeme hűvösen csillogott. Nem könyörgött, nem rimánkodott kegyelemért. Csak rám nézett, és sóhajtott egyet. Aztán lehunyta a szemét, és várt…

És én megöltem. Bánom, azóta is bánom. Talán kimenthettem volna onnan… Talán elmenekülhettem volna vele… Talán sikerült volna…

Abból ismerszik meg az ember, ahogy halni készül. Granger csendesen és békésen tette… Isten a tanúm, hogy jót akartam cselekedni azzal, hogy megöltem… Sosem ismertem őt. Csak láttam, és tanítottam régen… De akkor… Egy éve… Akkor beleláttam a lelkébe…

És megöltem… Sosem bocsátom meg. Talán ő sem fogja… Nem baj… Ha van mennyország, ő úgyis oda jutott. Az angyalok visszatérnek Istenhez…

Az öngyilkosok állítólag pokolra kerülnek… Még szerencse, hogy ateista vagyok… Már nem hiszek a mesékben…

Gyűlölöm az életemet. Eljött a holnap. Sikerült túlélnem. Eddig… Túl sokat hibáztam, és túl nagyokat ahhoz, hogy tovább élhessek magamban… Nem tudok tükörbe nézni… De mindjárt vége lesz… Mindjárt hat a méreg… Már érzem is…

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]