Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Büntetés

 

Hermione örült, hogy végre este lett, és eldőlhetett a griffendéles klubhelyiség kanapéján. Megfürdött, hálóingbe öltözött, aztán fáradtan nyúlt el a kandalló előtt. Nem vágyott semmi egyébre, csak feküdni, és pihenni – esetleg simogatni Csámpást.

Téli szünet volt, egyedül maradt a kastélyban a griffendélesek közül. Harry Ronnal és a családjával töltötte a karácsonyt, ahogy mindenki más is hazautazott az ünnepekre. Mindössze négy diák maradt a téli szünetre is a kastélyban. Köztük ő, Hermione Granger, hogy segítsen McGalagony professzornak.

Először könyveket pakoltak, aztán iratokat rendeztek, aztán Hermione önként jelentkezett, hogy elvégezhesse a felhalmozódott adminisztrációs munkát, amire McGalagonynak nem volt ideje november óta… Aztán Hermione lemehetett az egyik bájital-laborba, hogy elkészítsen néhány főzetet a rend számára.

A házvezető tanárnője megígérte, hogy Piton nem fog felbukkanni – szerencsére így is történt. A lányt kirázta a hideg a tanárától…

Ahogy feküdt a kanapén, és élvezte a tűz pattogását, egyszer csak papírdarabka repült ki a lángok közül. Egyenesen a lány hasára ugrott. Hermione érdeklődve hajtogatta szét.

 

Azonnal várom a dolgozószobámban!

P. Piton professzor

 

A lány vagy háromszor átfutotta az üzenetet, de nem talált kifogást, hogyan tudná elnapolni a találkozót a férfival. Grimaszolva felsietett a talárjáért, és beleugrott a bakancsába – elvégre a tanár villámgyorsan ledorongolja, aztán már jöhet is vissza…

Álmatagon szedte a lábát az alagsorba, és átkozta a percet, amikor a kanapét választotta az esti pihenése színhelyéül… Ha a hálószobában fekszik el az ágyán, akkor most nem kellene megtennie ezt a lidérces utat…

Piton dolgozószobájának résnyire nyitva volt az ajtaja. Tehát Piton már várta… Hermione kopogott, aztán választ sem várva belépett.

A tanár az asztalánál ült, éppen dolgozatokat javított. Hidegen elhúzta a száját, amikor meglátta a lányt az iskolai talárjában.

-Nem sietett túlságosan… - jegyezte meg.

-Jó estét… - morogta Hermione kedvetlenül. – Miért hívatott?

-Üljön le! – intett neki a férfi az íróasztallal szemközti székre. A lány kérdőn pislogott néhányat, aztán engedelmeskedett. Igyekezett odafigyelni a talárjára, ám az kissé szétcsúszott, és némelyest láttatni engedett a hálóinge aljából.

Piton egy pillanatig a jelenést nézte, aztán elkapta a tekintetét a lány fehér combjáról. Hermione elsápadva rántotta össze magán a talárját. Igyekezett nem a férfi szemébe nézni, nehogy elsüllyedjen szégyenében.

Piton azonban megköszörülte a torkát, és elfojtott egy gúnyos mosolyt.

-Azért kérettem ide, mert a dolgozata javításakor különös hasonlóságokra lettem figyelmes… Szinte minden mondata megegyezik Ms Parkinson dolgozatával…

-Micsoda?! Az a kis dög… Lemásolta?! – kiáltott fel Hermione.

-Ms Granger, fékezze magát… Az én órámon tilos puskázni, illetve másolni – ahogy minden más tanár óráján is – feltételezem… Az, hogy ki másolt kiről, a legkevésbé sem hat meg…

-De hát nem én voltam! – csattant fel újra a lány. Ő soha nem csalt, őt sosem vádolták másolással. Mindenkinél többet tud az évfolyamból, ha másolnak, hát róla szoktak másolni… De ő… Soha.

-Megismétlem, Ms Granger, ez teljesen mindegy… Bűnrészes egy csalásban… Ráadásul ezzel pazarolja az időmet…

-Elnézést, akkor már itt sem vagyok… Amint visszajön az a kis szemét, megbeszéljük a dolgot… - ugrott fel Hermione, azonban Piton titokzatos félmosolyra húzta a száját.

-Üljön vissza, Ms Granger… Megnyugtatom, hogy Ms Parkinson is el fogja nyerni a méltó büntetését; ám ön sem úszhatja meg ilyen könnyen.

-Ezt hogy érti? Hiszen nem én másoltam! Én nem is tudtam róla! – huppant vissza Hermione. Igyekezett visszatartani az ásítását, de már nagyon fáradt volt. Legszívesebben az ágyáig rohant volna, hogy bevackolja magát, és másnap tízig aludjon… - Még a végén engem fog megbüntetni… Pansy meg majd kap egy kis ejnye-bejnyét…

-Nos, annak tudatában vagyok, hogy Ms Parkinson egész eddigi teljesítménye nem indokolná mostani dolgozatának tudásszintjét – ámbár lehet, hogy a kisasszony sokat készült az utolsó dolgozatra…

-Persze… - nyögte Hermione.

-A mondatai viszont egyértelműen idegenek az ő szájából. Ms Parkinson másképpen fogalmaz, amikor valóban tud valamit… Ms Granger, önt nem kívánom megbüntetni, ha fel tudja idézni a dolgozatát… Ha amennyiben az öné, és valóban megtanulta…

-Most ez nem mondja komolyan… Este tíz óra van… És én most mondjam el a múlt héten beadott, tízoldalas dolgozatomat? Még, hogy ez nem büntetés… Legalább szóról szóra szeretné hallani, igaz?

-Nem, elég lesz a lényege…

-Merlinre… - sóhajtott fáradtan Hermione. Hátradőlt a székén, és ismételten megigazította a szétcsúszott talárját. Nem akart többet mutatni magából, noha talán Piton időtlen idők óta nem látott nőt… A lány elhúzta a száját. Szép is volna, ha hirtelen egymásra találnának… A férfi ijesztő volt, hideg és távolságtartó… Biztosan szörnyű szerető lehet, ha sosem látni senkivel… Hermione villámgyorsan végiggondolta, hogy csak egyszer, egyetlenegyszer látta-e Pitont nővel beszélni, vagy találkozni, táncolni a bálon – de nem… Piton soha nem mutatkozott senkivel… Talán mert nyaranként éli ki a hajlamait… Hermione gonosz mosolyra húzta a száját, amiért így elkalandozott; de legalább kissé felderült tőle.

Piton titokzatosan a lány szemébe nézett, mintha csak a gondolataiban olvasott volna. Hermione zavartan felpattant, és járkálni kezdett a dolgozószobában.

-Adok néhány percet, hogy összeszedje a gondolatait… - morogta Piton hidegen, aztán visszatért az utolsó dolgozat kijavításához. Hermione bosszúsan rótta a kandalló – könyvespolc tengelyt, mire a tanár kétpercenként megrovónak nézett fel rá, ám a lány nem mutatott hajlandóságot a megállásra. Vagy öt perc múlva Piton már felmordult. – Megtenné, hogy leül valahova? El sem hinné, hogy mennyire zavar, miként a szőnyegemet koptatja…

-Ha leülök, azonnal elalszom, uram… - morogta fáradtan a lány.

-Ha ez be is következne, akkor nyugodjon meg, fel fogom ébreszteni… Most pedig azonnal üljön le!

Hermione felsóhajtva belevetette magát a legközelebbi fotelba, és kényelmesen elhelyezkedett.

-De nem fog már sokáig tartani, igaz? – motyogta maga elég, mire talán Piton meghallotta a kérdést, és csak egy horkantással válaszolt.

Hosszú-hosszú percekig dolgozott, mire a lány szemhéja egyre mélyebbre süllyedt. Félálomban Piton őt kergette az alagsor folyosóin. Nem tudott meglógni előle, bár talán nem is akart… Talán nem is volna olyan borzalmas dolog, ha Piton elkapná őt… Aztán hirtelen arra riadt fel, hogy egy jéghideg valami böködi a combját.

Kipattantak a szemei, és azonnal pálcát rántott. Felugrott, és a támadójára szegezte.

Piton próbálta felébreszteni, hogy megböködi a pálcájával; ám még ő is hátrahőkölt egy pillanatra, amikor a lány váratlanul felugrott.

 

-Mi az ördögöt csinált velem? – kérdezte bizalmatlanul Hermione, megigazítva magán a talárját, hogy ne látszódjék ki alóla a hálóingje. Már bánta, hogy nem öltözött fel normálisan… Pálcáját még mindig a férfira szegezte, noha igyekezett minél távolabb kerülni tőle. Piton közönyösen felhúzta a szemöldökét.

-Vajon, mit is csinálhattam, Ms Granger? – kérdezte gúnyosan a lánytól. – Ne szegezze rám a pálcáját, attól feszült leszek…

-Nem érdekel! Mit csinált velem? – kérdezte újra Hermione. Egy pillanatig összemosódott az álom és a valóság, és nem tudta, hogyan is került Piton közelébe.

Piton azonban nem magyarázkodott, hanem kissé közelebb lépett a lányhoz. Hermione magasabbra, egészen szívtájékra szegezte a pálcáját. Piton szeme megvillant, eldobta saját pálcáját. Az hangtalanul a fotelban landolt. Hermione egy pillanatra követte tekintetével a pálca röppályáját, ám ez is elég volt a tanárnak, hogy a lány elé szökkenjen, és kicsavarja a kezéből a varázspálcát. Azt a sajátja mellé hajította.

Másik kezével elkapta Hermione torkát, és a könyvespolchoz nyomta a lányt.

-Nem szeretem, ha pálcát fognak rám, Ms Granger… - sziszegte Piton szinte némán a diákja fülébe. Hermione szíve olyan hevesen kalimpált, hogy azt hitte, menten kiszakad a helyéről. Alig kapott levegőt a férfi szorításától. – Soha többé ne merészelje megtenni… Megértette? – kérdezte Piton halkan. Mivel Hermione nem tudott megszólalni, sem megmoccanni a döbbenetétől, csak pislogott egyet. – Megkérdezem még egyszer… Megértette, Granger?

-Igen… uram… - préselte ki magából a szavakat a lány. Piton azonban még mindig nem engedte el. Ugyanolyan intenzitással szorította a nyakát, mint a válasza előtt.

-Nagyon helyes… Árulja már el, miért kellett rám támadnia?

-Meg…ijedtem… Nem engedne el… végre… uram?

-Eszemben sincs… Még a végén megint nekem esik…

-Hiszen…elvette a … pálcám…

-Fő az óvatosság, Granger… Szóval mitől ijedt meg?

-Attól, ahogy felébresztett…

-Már vagy fél órája a fotelomban aludt, Granger! – csattant fel Piton. Arcszíne sápadtból kissé egészségesebb színűre változott. – A keresztnevemen szólongatott… Gondoltam, ideje felébresztenem… A magántermészetű álmaiba nem kívántam betekintést nyerni…

-Miféle… magántermészetű… álmaimba? – kérdezte fojtottan Hermione.

-Nem hiszem, hogy nem emlékszik rá… Granger, az elméje olyan előttem, mint egy pohár tiszta víz… Tökéletesen átlátszó…

-Engedjen el… Megfulladok…

-Ugyan, Granger… Ez nem így van… Mindketten tudjuk… Aki megborzong egy ilyen érintéstől, az nem fog megfulladni… Nagyon távol áll maga attól…

-Én ugyan nem borzongok… - sziszegte a lány, és a kezeivel először megpróbálta lefejteni a férfi ujjait a nyakáról. Amikor ez nem sikerült, akkor inkább megpróbálta Piton ellökni magától, a mellkasánál fogja. Valamiért azonban ez sem sikerült. Piton szikár és csontos mellkasa tűrte a lány kis ökleinek ostromát.

Piton a diákja füléhez hajolt.

-Hanem? – suttogta bele, mire Hermionét ismételten elárulta a teste. Megint végigfutott rajta egy áruló borzongáshullám. – Ezt hívják lebukásnak, nemde, Ms Granger? – suttogott tovább Piton. Hermione szája teljesen kiszáradt, és átkozta magát, amiért izgalmasnak találja a kialakult helyzetet. – Milyen érzés, amikor a saját teste árulja el? – lehelte a fülébe a férfi. Hermione önkéntelenül is felnyögött, és elképzelte, ahogy Pitonnal hempereg egy ágyon. Próbálta megerőltetni az agyát, hogy ő a valóságban sosem fantáziálna hasonlóról… De most… Tudta, hogy a férfi a bűvkörébe vonta… - Miről is álmodott, kisasszony?

Hermione agya úgy zakatolt, mint egy mozdony; mégsem volt képes az összefüggő gondolkodásra. Úgy pihegett a férfi keze alatt, mintha valósággal fojtogatnák. Kezeivel már régen abbahagyta a tanár mellkasának ütlegelését, egyszerűen csak fogta a vállait…

Piton a lány egyik kezét elkapta, és polchoz szorította. Hermione megint felnyögött. Szinte az őrületbe kergette, ahogy Piton uralkodott felette.

-El sem hinné az ember, hogy a kisasszony lázba jön a határozottságtól… - sziszegte gonoszul Piton. Vékony ajkán ismeretlen mosoly bujkált.

-Azonnal engedjen el… - suttogta Hermione halkan.

-Dehogy engedem… Hiszen majd eleped még egy érintésemért… - vigyorgott Piton, aztán elengedte a lány csuklóját, és inkább a combjára tette a kezét. Hermione visszafojtotta a lélegzetét, és várt. Tág szemmel meredt a férfira. – Pontosan tudom, hogy mire vágyik… - suttogta a fülébe Piton, mire a lány íriszében újkeletű lángok gyúltak.

Piton keze Granger talárja alá siklott. Hideg kezével határozottan simogatta a lány combját. Ügyet sem vetve a hálóingre, felgyűrve azt, a diákja hasáig szaladt a keze. Hosszú ujjai a lány bugyiján táncoltak.

-Ez talán nem… olyan jó… ötlet… uram… - nyögte ki a maradék önuralmával Hermione.

-Fogja be a száját, Granger… Tudom, hogy mit akar… És azt is kiderítem, hogy mennyire akarja… - ujjai céltudatosan utat találtak a lány bugyijába. Hermione halkan felsikoltott, amikor megérezte a férfi ujjait. Ágyéka forró volt, és istentelenül hívogató. Piton sötét szeme talán még mélyebb árnyalatot öltött, amikor észrevette, hogy diákja szinte elájul egyetlen érintésétől.

Vérszemet kapott, ezért szenvedélyesen becézgetni kezdte a lányt. Hermione teljesen megadta magát neki – már nem volt jó és rossz, erkölcsös vagy bűnös viselkedés… Már nem voltak helyes és helytelen utak… Már csak a kínzó vágy volt… Csak az átkozott, perzselő vágy…

Rendszertelenül pihegett a férfi kezei alatt, már nem akart szabadulni. Soha többé nem akart szabadulni… Lehunyta a szemét, és élvezte, ahogy a tanára egyetlen kézzel kényezteti őt… Néhány mámoros perc múlva a varázslat abbamaradt, és szapora pulzussal húzta ki az ujjait a legédesebb, legvágyottabb helyről a férfi.

Piton elengedte a lány nyakát, de elkapta a vállát, nehogy meglógjon előle… Hermionénak azonban eszébe sem volt megszökni… Félig kinyitotta szemét, és a tanára arcát kezdte fürkészni. Piton is éppen őt nézte, összeakadt a tekintetük.

A férfi arca továbbra sem árult el nagy érzelmi viharokat, csak a szeme csillogott ismeretlenül. Igéző fekete szemek… Sötét haja az arcába lógott, és ahogy a lány fölé magasodott, Hermione megérezte az arcszeszének fanyar illatát.

Mindketten pihegtek, a férfi erőteljesen a diákjához préselte a mellkasát. Nyelt egyet, majd megköszörülte a torkát – ám Hermione megelőzte.

-Nem akar meginvitálni a hálószobájába? – kérdezte halkan, és kipirult arccal a lány. Piton szeme felcsillant.

-Megfordult a fejemben… De ettől a büntetésétől nem fogok eltekinteni… Na, jöjjön…

 

By: angel8

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]