Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Amarant 5

Amarant 5

 

Alcím: Kaland a könyvtárban

Főszereplők: Perselus Piton, Hermione Granger

Tartalom: Hatodév, Roxfort, könyvtár

Műfaj: novella

Figyelmeztetés: ez sem korhatáros – mi van velem?!

Korhatár: +12

 

Hermione a könyvtárban ült, és bosszúsan lapozgatta a Félvér Herceg könyvét. Harry táskájából lopta ki, hogy tüzetesen átvizsgálja, és varázslat- és írástalanítsa. Kimondhatatlanul bosszantotta a tény, hogy a barátja a könyv utasításait követve sokkal jobb eredményeket ér el bájitaltanból, mint ő…

A könyv rengeteg bejegyzést tartalmazott, így önként vállalt és kéretlen munkája kezdte maga alá temetni. Már késő este volt, amikor a tintaeltüntető bűbájjal, és a láthatatlanító igézettel alig néhány fejezetnyit haladt. Mert annak az okoskodó Félvér Hercegnek mindenhez volt minimum öt hozzászólása. És akkor még a margóra írt ostoba varázsigéit is ki kellett törölnie…

A ’Leviocorpus’ egyenesen undorító, halálfalós húzás. Fejjel lefelé fellógatni embereket szégyenletes dolog.

- Hogy szakadna rád a tudományod, Félvér Herceg – prüszkölte Hermione bosszúsan. – Ha csak egy varázsigédet kipróbálhatnám a bőrödön, te nyomorult… Csak egyetlenegyet… Milyen képet vágnál hozzá… Rosszul esne, ha fellógatnálak valahova… Vagy valami másik agyszüleményedet kellene a fejedre olvasnom… De szép is volna…

Szívderítő ábrándozását, és szorgalmas munkáját Piton professzor közeledő alakja szakította félbe. Először csak egy pillanatra nézett fel a tanárára, majd amikor a férfira záporozni kezdtek a könyvek, míg elhaladt egyes könyvespolcok előtt, meglepetten nézte végig a jelenetet. Talán még mosolygott is volna a történteken, miért támadtak kódexek Pitonra, ha nem tűnt volna olyan rémisztőnek a helyzet, hogy akár egy kötet bezúzhatja a tanára koponyáját. Sápadtan nézte, ahogy Piton pálcát ránt, majd alig másfél méteres menekülés után megállj-t parancsol a megvadult olvasmányoknak.

A férfi feldühödve nézett körül, de a környéken csak Hermione tartózkodott; így azonnal a lányra terelődött a gyanúja. A lány a sor végén ült, és színtelen arccal nézte végig a küzdelmét. Odaszáguldott hozzá, és szinte üvölteni kezdett a griffendélessel.

- Maga szerint ez vicces volt, Granger? – a hangja nagyon régen csengett ilyen félelmetesen. Hermione tág szemmel a férfira nézett, de nem állt fel az asztalától.

- Elnézést, professzor, de úgy tűnt, hogy nevetek? Válaszolva a kérdésére, nem, egyáltalán nem tartottam viccesnek ezt a támadást…

- Ne pimaszkodjon velem! Honnan veszi a bátorságot, hogy rontást küld rám, aztán még szemtelenkedik is?!

- Nem küldtem önre rontást, uram. Jobb dolgom is van annál, mint a könyvtár végébe érkezőket megátkozni, engedelmével…

- Tudom, hogy maga volt! Hiába is tagadja, Granger! Ez húsz pontjába került a drágalátos házának, értette?!

- Még egyszer megjegyezném, professzor, hogy nem átkoztam meg önt. Sem önt, sem… ezt inkább hagyjuk… Szóval nem önt…

- Akkor miért rám záporoztak a könyvek az imént? – kérdezte villámló szemmel Piton. Elvégzett egy néma varázslatot. Két pálcasuhintása után a megbűvölt könyvekből narancssárga fénysugarak röppentek elő, majd egyenesen Hermione szívéig úsztak.

- Mi volt ez? – szörnyülködött a lány, noha nem érzett semmi különöset a fénysugarak eltűnése után.

- Maga átkozott meg! Maga akart az életemre törni, Granger! Mondtam én, hogy hiába tagadja! TUDTAM; HOGY MAGA VOLT! – sziszegte a férfi. Hermione arca falfehérré változott.

- Én nem… sosem tennék ilyet… a varázslata hazudik…

- VALLJA BE!

- NINCS MIT BEVALLANOM!

Piton vett egy mély lélegzetet, ijesztően a lány fölé magasodott, majd összefonta a karjait a mellkasán.

- Márpedig innen sehova sem megy addig, míg színt nem vall! – jelentette ki dühösen.

- Nem átkoztam meg, higgyen nekem, professzor! Órák óta itt ülök, és olvasok… Még csak eszembe sem jutott, hogy átkozódjak… Illetve volt egy gyenge pillanatom, amikor a Félvér Herceg könyvét javítottam, de ez nem tartozik magára! – kiáltott fel Hermione. Kezdett elege lenni abból, hogy Piton a könyvtárban is megtalálja… Már nem csak órán kell hallgatnia a paranoiáját, hanem a szabad idejében is, amikor aztán tényleg volna jobb dolga is.

- Ne kiabáljon velem, Granger! – rivallt a lányra Piton.

- De ha egyszer nem ért a szóból! – Hermione paprikás hangulatban szorongatta a Félvér Herceg könyvét. A férfi, miután a kötetre pillantott, elsápadt.

- Hogy került ez magához, Granger?

- Semmi köze hozzá, professzor. Most pedig, engedelmével… - egyszerűen ki akarta kerülni a tanárát, hogy keressen egy Piton-mentes övezetet, ahol folytathatja a könyv javítását. Piton azonban elkapta a lány vállát, és visszapenderítette maga elé.

- Ne gondolja, hogy büntetőmunka nélkül megússza ezt a pimaszságot, Granger! Velem nem viselkedhet így! És, egyébként igen is, közöm van hozzá, hogy került magához ez a könyv; ugyanis az én tulajdonom…

- Maga lenne a Félvér Herceg? – horkant fel Hermione.

- IGEN! – vágta rá Piton. Hermione szemében vészjósló fény villant, felcsapta a könyvet egy javítatlan oldalon, pálcát rántott, és a férfire kiáltotta az első, margóra firkantott varázsigét.

- AMARANT! – zihálta diadalittasan, míg Piton arca először szürkére, majd enyhén rózsaszínre változott. Hermione a férfi mellkasára szegezte a pálcát, és a számlát kiegyenlítve nézte, ahogy a vörös fény-nyaláb behatol Piton testébe. Negédes volt a bosszú, mosolygott. – Ez a legkevesebb, amit megérdemelt, Félvér Herceg… - suttogta a lány.

Piton arcán úgy tűnt, küzd valami ellen; aztán mégis megadja magát. Szeméből eltűnt a kétely, arcszíne visszanyerte eredeti, halvány színét. Penge-vékony ajkát hasonló gúnyos mosolyra húzta, mint ami a griffendélesen is ragyogott; aztán lecsapott Hermione szájára. Erőszakos és mohó csókja teljesen váratlanul érte a lányt. Egy pillanatig csak állt villámsújtottan, és azt hitte, egy réveteg álomban találta magát az átkozott professzorával. Ám a férfi még a következő percben is az ajkán függött. Sőt, hideg, hosszú kígyó-ujjaival beletúrt Hermione hajába; erős karjával magához húzta a lányt.

Hermione megadta magát, és visszacsókolt. Egyszerre volt izgató és taszító a pillanat, mint mikor az ember paktumot köt az ördöggel.

A szenvedélyes csóknak Piton vetett véget. Egyszerűen ellökte magától a lányt, Hermione nekitántorodott az asztalnak, ahol azelőtt olvasott. Piton kitépte a kezéből a Félvér Herceg könyvét, aztán elviharzott. Talárja vészesen lobogott mögötte.

Hermione azt sem tudta, ébren élte át a jelenést, vagy csak álmodta a csókot. Egyszerre volt idegen és valamitől ismerős neki a szituáció. Egy különös érzés a szívére ült, alig kapott tőle levegőt. Piton csókja… talán mérgező volt, mégis megédesítette az estéjét.

Nyelt egy nagyot, majd elmosolyodott. Még érezte a férfi nyálának ízét a szájában. Mentaízű csók. Mentaízű borzongás…

Ostoba varázsige, talán igaz sem volt. Hermione szíve úgy dübörgött, mintha a Roxfort Express zakatolt volna a mellkasában. Csak egy perc volt… Csak egy csók volt…

Remegő ujjakkal letörölte Piton nyálának maradékát a szája szegletéből, aztán lehajolt, hogy megkeresse az elejtett varázspálcáját.

A következő pillanatban már a fejét fogta. Úgy érezte, menten túlcsordulnak a gondolatai. A férfi ellopta tőle az általa is ellopott könyvet… Harry biztosan a fejét veszi, ha megtudja, milyen sorsra jutott imádott Félvér Hercege által teleirkált bájital-tankönyv. Sőt, valószínűleg, akkor sem lesz boldog, ha megtudja, hogy az imádott Félvér Herceg és a gyűlölt Perselus Piton ugyanaz a személy. Aki ráadásul nem is csókol rosszul…

Vissza kell szereznie a könyvet, hogy aztán visszategye Harry táskájába. Mintha mi sem történt volna… Mintha ez az egész meg sem történt volna…

 

A pincében hűvös volt, de Hermione tudta, nem csak a hideg miatt reszket. A legrosszabbra is felkészülten kopogott be Piton dolgozószobája ajtaján. A férfi, a folyosóról is jól hallhatóan, odabent dühöngött.

A kopogás után egy másodperc néma csend következett; a bútorropogás, és a szitkozódás elhalt; aztán dühös léptek közeledtek az ajtó felé. Hermione ajka megremegett.

Amikor Piton résnyire nyitotta az ajtót, és észrevette azt a személyt, akit a legkevésbé akart látni, elhúzta a száját.

- Minő bátorság, Granger – sziszegte, noha látszott rajta, legszívesebben a lány orrára csapná az ajtót. Hermione nyelt egyet, aztán félszegen a tanárára nézett.

- Beszélnünk kell, professzor…

- Befelé – tárta ki a diákja előtt az ajtót, aztán kongva csapta be mögötte. A helyiségen nem látszott semmi, pedig a kiszűrődő zajokból hatalmas pusztításra lehetett volna következtetni. Az asztal, és a székek is a helyükön álltak, akárcsak a könyves szekrények és polcok. Piton egy pillanatig némán méregette a diákját, aztán gúnyos mosolyra húzta a száját. – Szánalmas magánélete lehet, ha varázsigéhez kell folyamodnia, hogy az ellenkező nem észrevegye – a férfi kárörvendően felnevetett, amikor Hermione elpirult a megjegyzésétől. – Nem állítom, hogy mindig ilyen sötét praktikákhoz nyúl; mint esetünkben… Ám elgondolkodtat, hogy vajon ismerte már az igézetet, és ha ismerte, honnan; vagy ostobán és vakon szórta a fejemre… - Hermione rózsás arcszíne sápadtra változott. – És, amennyiben a második variáció volna helyes, vajon milyen hatást kívánt elérni a varázsigével? Egyáltalán, hogy mert pálcát emelni egy tanárára, Granger?! – kérdezte vészes közelből a férfi. A griffendéles a nyakán érezte Piton hűvös leheletét. Mintha konyakot ivott volna… Hermione megharapta a szája szélét, és a szőnyeget kezdte bámulni. Nem akart magyarázkodni, neki csak a könyv kell… Ehhez fogja magát tartani. Igen. Elvégre Piton csókolta meg őt. Nincs oka szégyenkezni.

- Sajnálom… Én a könyv miatt jöttem, uram… Szeretném visszakapni…

- Micsoda? Szeretné visszakapni?! Hiszen ez az én könyvem, Granger!

- Igen, uram, ezt már említette. Ám egyelőre most más tulajdonában is áll… részben…

- Részben?! És, ugyan kinek a tulajdonában áll részben?

- A könyvet én vettem kölcsön valakitől, uram… És szeretném visszakapni, mielőtt az illető rájön, hogy eltűnt…

- Nocsak… Ez egy órán belül már a harmadik meglepetése, Granger… Egy tolvajtól vettem vissza a könyvemet…

- Én nem vagyok tolvaj, csak… kölcsönvettem, hogy kitöröljem belőle a felesleges sorokat… Már órák óta szenvedtem vele, és… kérem szépen, professzor…

- Mondja, van olyan tanár, akit ezzel a stílussal meg tud győzni? – forgatta a szemét Piton, aztán nekidőlt az asztalának, szembe a lánnyal.

Hermione arca ismét vörösre változott. Már átkozta magát, amiért lemerészkedett az alagsorba. Ott állt Piton dolgozószobája közepén, a férfi szeme kereszttüzében, és érezte, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás.

- Olyat biztosan meg tudnék győzni, aki nem… - a lány hangja egyszerűen elcsuklott. Képtelen volt kimondani, hogy „csókolt szájon”. Az emléktől megborzongott, és még jobban belezavarodott a gondolataiba; ami Pitont szemlátomást mulattatta. – Ööö… szóval… mindegy… Minek is jöttem ide… - fújtatott maga elé Hermione. Rá kellett jönnie, hogy ezt a csatát már régen elvesztette. Nemcsak Piton, de saját maga ellen is.

- A könyvért, Granger – jegyezte meg gúnyosan a férfi. – Feltételezem, hogy akart még mást is; ám sem a hely, sem az idő nem alkalmas jelen pillanatban.

Hermione egész egyszerűen nyitva felejtette a száját, olyannyira megdöbbent. Piton hanyagul felnevetett.

- Itt a könyve… Tegye vissza Potter táskájába… - nyújtotta át a bájitaltankönyvet a férfi a lánynak. A griffendéles gyanakodva vette el.

- Hol itt a csel?

- Nincs csel. Fogja a könyvemet, és adja vissza Potternek. Most pedig menjen a klubhelyiségébe… - indult el az ajtó felé. Hermione elhúzta a száját, kicsit csalódott volt. Túl könnyen megkapta, amiért jött. Ami persze jó, csak… a játékszenvedély… a vadászösztön… Valami csalódottan felmordult a lány lelkében…

- Köszönöm – sóhajtotta, majd indult az ajtó felé.

- Sokat elárul a jelleméről, hogy visszacsókolt – jegyezte meg cinikusan a férfi. – Természetesen az igézet hatása alatt álltam, tehát nincs okom elnézést kérni, vagy magyarázkodni… Kegyed viszont bajban van…

- Én nem vagyok bajban. Baleset történt. Többé nem fordul elő…

- Hát hogyne… - vigyorgott Piton, az ajtónak támaszkodva. Hermione szemében felvillant ugyanaz a furcsa lángocska, ami a könyvtárban is. Macska-egér harc, kellemesen gyötrő végzet, édes kínhalál. Bármi jöhet…

- Remélem, megmarad a varázsige nyoma a bőrén… megérdemelné… - morgott, majd eliszkolt a férfi mellett.

- Maga pedig megérdemelné, hogy lássa, igaz? – sóhajtott gúnyosan Piton, majd válaszra sem várva, becsapta a lány mögött az ajtót. Belülről nekidőlt a falnak, szemében ismeretlen tűz lobogott. Finom csók volt, ott, a könyvtárban, ezt meg kell hagyni. Grangernek finom, puha szája van. Pont olyan… csókolni való… És ez kezdetnek nem is rossz. A többit majd eldönti az idő…

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]