Tűzgyújtó

Tartalom: Egy szerelmi bájital, egy dühös mardekáros, egy kitartó griffendéles, egy értetlen tanár, és egy lángokba boruló Roxfort…

Szereplők: Perselus Piton, Hermione Granger, és a többiek

Kategória: általános, romantikus

Műfaj: novella

Korhatár: kb. +16 év

Figyelmeztetés: felnőtt tartalom!

Egyéb megjegyzések: a történet figyelmen kívül hagyja JKR 6-7. kötetét, Voldemortot, a háborút – és úgy általában mindent. A 7. tanévben járunk, Dumbledore él, Piton bájitaltant tanít.

¤¤¤

– Granger, ugye, milyen kellemes íze volt a sütőtöklének, amit ittál? Mintha inkább eperlére hasonlított volna, nem? – nevetett fel hangosan Draco Malfoy, a nagyterem ajtaján kilépve. Hermione arca falfehérré változott, ahogy meghallotta a háta mögött nyekergő mardekárost. Általában igyekezett oda sem figyelni Malfoyra, ám most tényleg sokkal finomabb volt a sütőtöklé, mint szokott lenni. Hermione szeme előtt lepergett az élete, egy pillanat alatt átfordult vele a kastély. Mintha egy üvegbúra alól hallotta volna a diákok zsivaját. Mindenki felszabadultan nevetett, és örült a pénteknek. Már csak két órát kellett kibírniuk a hétvégéig.

Hermione megperdült, és villámló szemmel nézett a mardekárosra.

– Mit tettél a kancsóba? Mivel mérgeztél meg, te szemét?

– Nem, a szó szerinti értelmében vett méreg, nyugalom… Annyira nem gyűlöllek, hogy a halálodat akarjam, sárvérű… – vigyorgott Malfoy. Hermione sápadtan bámult a fiúra.

– Ezt megkeserülöd… Figyelem, griffendélesek! Aki ivott az asztal végére tett sütőtök-leves kancsóból, az haladéktalanul menjen fel a gyengélkedőre! Malfoy valamit beletett a kancsóba… – kiáltott fel a lány. Ron azonnal felpattant, és kirohant az ajtón; Dracot kergetve. Harry utána szaladt. A griffendélesek hüledezve indult el a gyengélkedő felé, a többi tanuló nevetgélve, kíváncsian nézett a morgolódó csoport után.

Azt várták, hátha két fejük nő az áldozatoknak, de míg kiértek a nagyterem ajtaján, semmi szemmel jól látható változáson nem estek át.

Hermione émelyegve indult el a gyengélkedőre, egész nap szomjas volt, így három pohárral is megivott a mérgezett sütőtökléből. Átkozta magát, és átkozta Malfoyt is. Hogy fordulhat elő, hogy a manók hagyták, hogy valaki mérget csepegtessen a kancsóba…

Madam Pompfrey gondosan megvizsgálta az egész társaságot, de senkinél sem talált mérgezésre utaló nyomokat, így elbocsátotta a griffendéleseket. Hermionét alaposan ledorongolta, hogy ezzel segített a hetedéveseknek lógni a gyógynövénytan óráról. A lány hiába esküdözött égre-földre, hogy Malfoy tényleg megmérgezte őket, csak annyit ért el, hogy a javasasszony csalódottan kirakta a gyengélkedőről.

A péntek délután, eztán csak még szerencsétlenebbül folytatódott, ugyanis McGalagony elkapta a megmérgezett griffendéleseket, és az ötlet kitalálóját büntetőmunkával sújtotta. Így Hermione egyes-egyedül kitakaríthatta az átváltoztatástan szertárt.

Este nyolcra végzett, de addigra már meglehetősen frusztráltan érezte magát. Lehet, hogy Malfoy mégsem mérgezte meg őket, csak ezzel etette meg, hogy ő, Hermione pánikot keltsen?! És, hogy utána megbüntessék… Ezek után még jobban utálta a mardekárost.

Nem ment le vacsorázni, úgy érezte, inkább elbújik a könyvtárban a gúnyos tekintetek elől. Más sem hiányzott neki, mint, hogy szembetalálkozzék Pitonnal, aki újabb pontokat vonjon le a Griffendéltől, amiért megrágalmazta Malfoyt.

A mágikus betegségek polc alatt keresett egy kényelmes helyet, és módszeresen elkezdte átnézni a mérgezésekkel foglalkozó könyveket. Alig olvasott negyed órát, amikor a polcok között feltűnt Draco Malfoy. Sápadt vonásain gúnyos, lesajnáló mosoly ült.

– Mi az, Granger, reménykedsz, hogy valamilyen ellenméreggel ki tudod magadat kezelni? – kérdezte, aztán leült a lánnyal szemközti asztalhoz. Hermione halványan emelte rá a tekintetét.

– Szóval mégiscsak megmérgeztél minket… Pedig már kételkedtem magamban… Mindig megkérdőjelezem a megérzéseimet, én, naiv – morogta maga elé, aztán újra a könyvbe mélyedt. Tüzetesen átvizsgálta a tartalomjegyzéket, de mivel nem tudta mit keressen, hamarosan becsapta a könyvet.

– Pedig abban volt. Várj, kikeresem neked… Úgy sem tehetsz ellene semmit… Mármint ellenméreggel nem – vigyorgott Draco, majd valóban megkeresett egy oldalt, és a lány orra alá dugta. – Tessék.

– Ez egy szerelmi bájital, te ostoba – nézett a lapra Hermione, aztán összevont szemöldökkel a fiúra bámult.

– Bizony. Egy napon belül mindenkit a hatalmába kerít egy megmagyarázhatatlan vonzódás. Egy kiadós dugással egyszerűen lerendezik a dolgot, aztán minden visszatér a normális kerékvágásba… Mit csináljunk holnap délután, Granger? – kacsintott a lányra Malfoy.

– Mármint… Hogy te meg én? Hogy… Na, azt már nem… Te undorító, szemét kis féreg! – kiabált Hermione a fiúra, aztán felpattant, és az ominózus könyvvel a kezében kiviharzott a teremből.

Az ajtóban szinte fellökte Piton professzort, aki csak kifürkészhetetlen arccal a diák után nézett. Valószínűleg hallotta Granger kifakadását, aztán szemtanúja lett annak is, ahogy Draco elősompolyog a polcok közül, ahonnan a lány kimenekült.

Malfoy illedelmesen köszönt a kedvenc tanárának, aztán, mint aki jól végezte a dolgát, elhagyta a könyvtárat.

Hermione egész éjjel félálomban forgolódott, és kósza álomképek között rimánkodott, hogy Malfoy csak egy újabb mocskos viccel tegye próbára az idegeit, és valójában ne szerelmi bájitalt adjon be neki. Azt sem tudta, hogy ébren van, vagy álmodik. Különös vágyat érzett arra, hogy puszta kézzel megfojtsa a mardekárost; de más, egyéb irányú vágyat, vagy vonzódást nem tapasztalt magán.

Hajnalban ziláltan ébredt, egy férfias parfüm illatával az orrában. Mintha már valaha érezte volna… Valahol… De vajon hol és mikor… Kellemes vágott fű, dohány és valamilyen keleti fűszer illata kevergett az emlékezetében, és a zsigereiben. Azonnal játékos vágyat érzett, hogy megtudja, kitől származik az illat; aztán mégis átfordult a másik oldalára, és inkább visszakergette magát az álmok birodalmába.

Szombat estére már szinte pattanásig feszültek az idegei. Egész nap a hajnali illat tulajdonosát hajszolta, de sehol sem lelt rá a fiúra, vagy férfira. Megint kételkedni kezdett saját magában, hogy talán nem volt valóságos az illat – és csak álmodta.

Mivel egész nap vadul csókolózó, és roppant szerelmes griffendéleseket kellett kerülgetnie, így megint a könyvtárban talált menedéket. Fáradtan dőlt az egyik, szélső asztalra. Érthetetlen gondolatok, és érzések doboltak az agyában. Megrögzötten meg akarta találni a parfüm tulajdonosát, a hormonjai semmire sem vágytak jobban.

Tehát elkezdett hatni Malfoy átkozott mérge… Még hogy szerelmi bájital… ez a legrosszabb dolog, ami csak történhet… ilyen ostoba, nevetséges módon csapdába kerülni… és bent ragadni…

– Szervusz, Granger. Már megint itt? Csak nem bujkálsz előlem? – nevetett a polcok között felbukkanó Malfoy.

– Már megint te… Istenem, miért büntetsz… – morogta Hermione maga elé.

– Na, benne vagy végre egy menetben? – állt meg a lány előtt a mardekáros. Nem szeretett köntörfalazni. Egyedül a sárvérű nem volt meg neki a hetedik évfolyamból, és ez nagyon zavarta a büszkeségét.

– Nem! Ezt azonnal felejtsd el, Malfoy! – csattant fel a griffendéles. – Szánalmas vagy, hogy így akarsz felszedni… Ez undorító! Takarodj a közelemből!

– Nem értem, miért vagy odáig… Néhány nap múlva könyörögni fogsz, hogy lefeküdhess velem, sárvérű! Addigra a bájital teljesen elveszi az eszedet…

– Azt lesheted, hogy könyörögjek… Az én eszem abszolút a helyén marad! Semmiféle hatással nincs rám az a méreg… Ne is reméld! – azzal Hermione felállt, hogy otthagyja a szőkét.

– Valóban? Nem hiszek neked… a többiek különös módon, majd’ felgyulladnak a szerelemtől… vagyis a vágytól… Ma este nyilván sokat lehetne tanulni a Griffendél-toronyban, ami az anatómia- korrepetálást illeti… – vigyorgott Draco. – Egyedül te kéreted magad, Granger… De én nem bánom… Holnapra legalább kezesebb leszel… Vagy hétfőre talán már hallucinálni is fogsz… Addigra biztosan megjön a jobbik eszed…

– Ha a jobbik eszemre vagy kíváncsi, akkor figyelj! – azzal előrántotta a varázspálcáját, és a mardekárosra fogta.

– Miss Granger, ugye, kétszer is meggondolta, hogy milyen varázslatot hajt végre a könyvtárban? – kérdezte egy hűvös hang a lány háta mögött. Hermione halványan elmosolyodott, mert megérezte a vágyott parfüm illatát az orrában. Közvetlen közelről áramlott az orrába. Amikor megfordult, legnagyobb megdöbbenésére Piton professzor állt mögötte. Szigorú tekintettel nézett végig a keresztfiára pálcát fogó griffendélesen.

Hermione mosolygott, és vett egy mély lélegzetet az orrán át, hogy minél több illatfoszlányt elraktározhasson magában.

– Ez a keleti fűszerezés… – suttogta maga elé elvarázsoltan, és önkéntelenül is nyelt egyet. Draco felnevetett mellette, Piton értetlen arcot vágott.

– Meg kellene büntetnem. Mit képzel, akárkire pálcát ránthat a könyvtárban? – morgott tovább, de egyetlen szava sem jutott el Hermione tudatáig. Malfoy oldalba lökte a lányt.

– Még, hogy rád nem hat a méreg? – nevetett tovább gúnyosan a mardekáros. Hermione elsápadt, aztán lángoló tekintettel a fiúra nézett.

– Nem is hat, világos? – kiabált rá, aztán dühösen otthagyta a mardekáros kompániát.

– Dehogynem hat, Granger! Ki vagy éhezve valakire! – kiabált a menekülő lány után Draco. Piton még mindig bosszúsan állt a polcok között. Hogy lehet az, hogy már senki sem figyel rá?! Hogy mellette csak úgy elrohanhatnak a diákok?! Hogy semmibe vehetik?!

Megvillant a szeme, aztán kedvenc diákjára mordult.

– Mégis mi volt ez, Draco? Adj magyarázatot! Azonnal!

– Nem történt semmi, csak beszélgettünk Grangerrel… – vont vállat Malfoy.

– Akkor milyen mérgezésről beszéltetek? – húzta össze a szemöldökét Piton.

– Csak egy gyerekes bájitalon vitatkoztunk, semmi komoly – legyintett Draco. A tanár megunta a saját keresztfia faggatását, így egy rövid biccentéssel elengedte. A szőke vigyorogva oldott kereket.

Vasárnap estére a Griffendél-toronyban teljesen lenyugodtak a kedélyek, minden tanuló visszatért az elfoglaltságaihoz, és csak egy-egy fellángolásnak titulálta a szombati szerelmét. Minden tanuló, kivéve Hermione Granger. Ő pontosan tudta, hogy megmérgezték – és akkor sem lett volna hajlandó más karjába omlani, ha az eszét veszti a vágyakozástól. Senki ember fiát nem akart megtűrni maga mellett, nehogy mégis kísértésbe essen; ezért ki sem mozdult vasárnap a hálószobából. A szobatársai a klubhelyiségben, valamint a kastély ezer másik termében élvezték a hétvégét; kint hógolyóztak a friss hóval lepett udvaron; nevettek, szórakoztak – ő pedig egyedül ücsörgött a hálószoba ablakában.

Először valami ellenmérget keresett a szerelmi bájitalra, de semmi használhatót nem talált a könyveiben; utána már csak unottan bámult kifelé az ablakon. Órák teltek el azzal, hogy nem csinált semmit. Kedvetlen, és mégis tettre kész órák.

Folyamatosan Piton professzor járt a fejében. Hihetetlennek tűnt a számára, hogy eddig észre sem vette a férfi kölnijét… De legalább annyi bizonyossá vált, hogy Piton az illat jogos tulajdonosa…

Estefelé már szörnyen éhes volt, így eldöntötte, hogy mindenképpen lemegy vacsorázni a nagyterembe, még akkor is, ha fiúkkal, vagy magával Piton professzorral fog összetalálkozni akármelyik folyosón.

Hermione szíve egy kicsit erősebben dobbant meg, amikor a tanára képe furakodott előre az agyában. Akarva-akaratlanul kigombolta a blúzának felső két gombját, hátha így jobban fog tetszeni az ellenkező nem tagjainak, netán a bájitaltan professzorának…

Igaz, az is közrejátszott a kivetkőzésnek, hogy egész délután irtózatosan melege volt; de egyelőre nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a dolognak.

A nagyteremben semmi különös vagy szokatlan esemény nem történt. Hermione gyorsan szerzett magának az esti péksüteményből, aztán igyekezett minél gyorsabban eliszkolni a fiúk közeléből. Minél jobban igyekezett, hogy ne nézzen senki szemébe, annál jobban akarta és kívánta a társaságot. Szeretett volna valakivel beszélgetni, vitatkozni – a többire szándékosan igyekezett nem gondolni.

Még azaz átkozott Draco Malfoy is megtette volna, hogy legalább kicsit kidühöngje magát. Érezte, ahogy zsibongani kezdenek a testrészeiben a hormonok. A szőke mardekáros, mikor észrevette a szinte menekülő lányt, diadalittasan emelte a lányra a poharát. A körülötte ülő többi mardekáros egytől egyig felnevetett, ahogy meglátták Hermione elsápadó arcát.

Na nem… Malfoyt inkább mégsem… Csak azért sem… ha belehal, sem fogja megkívánni…

Micsoda? Megkívánni??? Soha, senkit sem fog megkívánni… Szerelmi bájital ide vagy oda… Soha – senkit… Ő, Hermione Granger nem fog lealacsonyodni az állatok szintjére… Még, hogy egy kóbor kaland… Egyéjszakás szerelem… Ki van zárva…

Ahogy becsapta maga mögött a nagyterem ajtaját, fellélegzett. Egyedül még minden sokkal egyszerűbb volt. Nem volt olyan égető az a lángocska a lelkében, nem volt olyan hangos a belső súgás, hogy keressen végre valakit magának… Még elnyomható volt, még lehetett nem odafigyelni rá.

Mély sóhajok közepett indult fel az egyik lépcsőn, hogy minél előbb visszatérhessen a Griffendél-toronyba, amikor Piton professzorral találkozott a lépcsőfordulóban.

– Nocsak, Granger, miért nem a vacsoráját fogyasztja a nagyteremben? – kérdezte a tanár hűvösen.

– Szereztem egy darab kalácsot – szólalt meg a lány, rövid hallgatás után.

– Nem ezt kérdeztem. Miért nincs a többi diákkal? – vonta össze a szemöldökét Piton.

– Nem vágyom mások társaságára ma este – morgott a lány. Ismételten megérezte a férfi különleges parfümjét, és önkéntelenül elmosolyodott.

– Minek örül? – mordult rá Piton, ám hatástalannak bizonyult a griffendéles lány esetében.

– Semminek, uram – mosolygott tovább Hermione. Összefutott a nyál a szájában, és mélyeket szippantott a levegőből, ahol megérezte a férfi kölnijének illatát.

– Különösen viselkedik, már-már ijesztően… Menjen fel a gyengélkedőre!

– Már voltam, de elküldtek, uram – sóhajtott a lány. Igyekezett kitérni a férfi elől. Valami ijesztően mocorogni és remegni kezdett Hermione gyomrában. – Bocsásson meg… – rohant el Piton mellett. A tanár grimaszolva nézett a lány után. Eldöntötte, amint lehetősége lesz; ezt kamatostul leveri a diákján. Elvégre Perselus Piton professzort akárki nem hagyhatja faképnél…

Hermione egész éjszaka álmatlanul és vágyakozva forgolódott. Reggel gyűrötten ébredt, ami rányomta a bélyegét az egész napjára. Változatlanul forrongott a lelkében a düh, amit Draco Malfoy látványa egyre táplált. A mardekáros felsőbbség teljesen nézett le mindenre és mindenkire, aki megközelítette őt és társaságát, amikor pedig Hermione Granger elhaladt mellettük, még gúnyosabban nevettek a griffendélesre, mint azelőtt. A lánynak össze kellett szednie magát, és önuralmat kellett gyakorolnia, nehogy rárontson a szőkére, és a puszta kezével ölje meg.

Alig tudott összpontosítani az órákon, mert állandó testhőingadozás zavarta. Voltak percek, amikor úgy érezte, mindjárt meggyullad rajta a ruha. Folyamatosan izzadt, máskor kis híján megfagyott. Ráadásul minden második, kicsit is szimpatikus fiúról akaratlanul is fantáziálni kezdett, hogy vajon milyen lehet ruha nélkül, hogyan csókolhat, milyen lehet a karjaiban feküdni, és egyebek. Az ebédszünetben, akármilyen éhesnek is érezte magát, képtelen volt enni, viszont két liter folyadékot megivott, mert irtózatos szomjúság gyötörte.

Az i-re a pontot mégis a délutáni bűbájtanóra tette fel. Hermione teljes letargiában ült az első padban, igyekezett nem szomjan halni, halálra izzadni és fantáziálni magát, ha már a Flitwick professzor által prezentált tananyagra nem tudott figyelni. Egy ideig csak támasztotta a fejét, és bámult a tankönyvébe, aztán istentelenül megfájdult a feje, azt hitte, menten kettéhasad. Felnézett a professzorára, hogy kikéredzkedjen óráról, mire a pöttöm varázsló látványa kis híján sokkolta. Ugyanis Flitwick professzor anyaszült meztelenül állt a tanári asztal tetején.

Hermione felsikoltott, aztán elkapta a fejét. Harry Potterre nézett, ám a barátja is pucéran ült a lány melletti padban. Az iskolaelső visszanézett a tanárára, majd végigbámult az osztálytársain.

Két dologra tudott gondolni, az első egy nagyon gonosz játék volt, amit az osztály fiútagjai játszottak vele, de kizártnak tartotta volna, hogy egytől egyig mindenki önként meztelenre vetkőzött volna, hogy úgy üljön be órára… Illetve óra előtt még mindenkin volt ruha… Tehát óra közben kellett levetkőzniük, akárcsak a tanár úrnak is.

A másik tézise sokkal kézenfekvőbbnek tűnt, és ha lehet, már kétszer annyi gyűlölettel gondolt Draco Malfoyra. Hat a bájital a szervezetére, és szépen lassan elveszi az eszét, ha nem tesz valamit… Már eljutott a második szintre, meztelen fiúkról és férfiakról hallucinál.

– Elnézést kérek – sikította, aztán félig lehunyt, félig eltakart szemmel kirohant a teremből. Az osztály értetlenül állt a lány kiborulását látva, Draco viszont hangos nevetésben tört ki a hátsó padsorban.

Hermione egészen a lánymosdóig szaladt, ahol megmosta az arcát, és igyekezett megmosakodni. Többé-kevésbé sikerült is neki, ám mire összeszedte magát, hogy felmenjen a gyengélkedőre, véget értek az órák, és a folyosóra tódultak a diákok. Fiúk és lányok, tanárok és tanárnők, jókedvűek és letörtek, fiatalok és idősebbek. És Hermione minden fiút meztelennek észlelt.

Alig tudott megtenni néhány lépést, a döbbenet és a tömeg pucér fele teljesen megzavarta. Egy idő után csak állt, és tág szemmel meredt maga elé, ám amikor a háta mögött Hagrid hangját, úgy rohant a gyengélkedő irányába, mintha az élete múlna rajta. Hagridot nem akarta anyaszült meztelenül megpillantani…

***

Madam Pompfrey meghallgatta Hermione panaszait, de nem akart hinni a hallucinációknak, ezért nem adott gyógyszert a diáknak. Még nem bocsátotta meg a griffendélesnek a múltkori mérgezés-vaklármát. Hermione dühösen hagyta el a gyengélkedőt, és megfogadta magában, hogy oda már csak akkor fog visszatérni segítséget kérni, ha hozzák. Magától egy lépést sem tesz még csak az épület ezen szárnya felé sem.

A könyvtárba ment, és parázsló szemmel akart valami praktikus megoldást találni a problémájára. Talált is egy hallucinációtörő bájitalt, amit viszonylag könnyen, két óra alatt el lehet készíteni. Viszont gyilkos csucsorlé is szükséges hozzá, amit a saját hozzávalókészletében nem talált.

Szórakozottan körbekérdezett néhány, bájitaltanból jó diákot, hátha van csucsorlevük, amit kölcsönkérne; ám senki nem tartott tiltott alapanyagot, így a bájitalfőzés reménytelennek tűnt. Végiggondolta a lehetőséget, hogy esetleg kifoszthatná Piton professzor szertárát, de jobban félt attól, hogy a férfit meztelenül lássa, mint hogy a tanára esetleg rajtakapja és megbüntesse, így eltekintett az ötlettől.

Kedd reggel, bájitaltan óra helyett felkereste a házvezető tanárát, és mindent elmondott McGalagony professzornak, Draco bájitalos mérgezését, a meztelenség hallucinációkat, Madam Pompfrey hitetlenségét, a hőhullámokat, mindent. A tanárnő elképedve hallgatta a kedvenc diákját, amikor Frics kopogás nélkül berontott, és maga után rángatott egy ötödéves griffendéles fiút. Hermione felsikított a váratlan látogatóktól, és a szeme elé kapta a kezét, kis híján sírva fakadt. Hagridon kívül Frics és Dumbledore látványától akarta megkímélni a lelkét, ha már Flitwicket nem tudta kivédeni… Erre a gondnok mégis beront a képbe. Nincs isten.

– Frics úr, kérem, haladéktalanul távozzék, nagyon fontos ügyet kell átbeszélnünk Miss Grangerrel! – utasította a gondnokot McGalagony, aki a szigorú hangnem ellen még csak ágálni sem mert. Halkan morogva kivonszolta a kezei közül szabadulni akaró diákot, és magukra hagyta a tanárnőt és az iskolaelsőt.

– Azt hiszem, kezdem elveszíteni a józan eszemet… és ez az örökös forróság… – legyezte magát egy pergamennel Hermione. – Mit csináljak, tanárnő?

– Először is visszamegyünk Madam Pompfreyhoz, aztán kitalálunk valamit. A helyzetet mindenképpen kezelni kell…

Természetesen a javasasszony sem tudott mit tenni, így a helyzet alapjában véve nem változott. McGalagony igazolást adott a lánynak azokra az órákra, ahol férfi tanárok tartották az órákat, hogy Hermionét ne érje újabb és újabb felismerés a tanáraival kapcsolatban. Időközben olyan szinten megemelkedett a testhőmérséklete, hogy szinte állandóan láz kínozta. Tövig rágta a körmeit, gallonszám itta a vizet, a nyugtató teát, a lázcsillapító főzetet, és várta a megváltást.

A második mérgezett hétvégén már tökéletesen használhatatlannak érezte magát, nem tudott tanulni, nem tudott írni, nem tudott még csak koncentrálni sem. Remegő ujjai közül rendre kiesett a toll. Végtelenül idegesítették a lányok, és még inkább a meztelen fiúk. Bujkált mindenki elől. Két idegroham között magában reszketett és sírt a könyvtár egy eldugott sarkában, a polc tövében.

Minden erejére szüksége volt, hogy magára mondjon egy figyelemfókusz bűbájt, hogy tovább tudjon kutatni valamiféle megoldás után. Még mindig ott volt a lehetőség, hogy betörjön Piton szertárába a csucsorléért, bár lehet, egyszerűbb volna szimplán elkérni azt a néhány csepp hozzávalót.

Szombat estefelé, remegő kézzel és lábbal imbolygott az alagsorba, hogy segítséget kérjen a bájitaltanárától. Ha valaki, akkor ő biztosan tud segíteni rajta, hiszen elismert bájitalmester, neki mindenre lennie kell valamilyen főzetének. Ha már McGalagony, Madam Pompfrey és az, azóta beavatott Bimba professzor sem tudtak semmit tenni a lány érdekében…

Kellemes hűvös csapta meg Hermionét a pincében. Pár pillanatra még az egyik falnak is nekidőlt, hogy valamennyire lehűtse forró testét. Azon imádkozott magában, hogy most találkozzon össze Malfoyjal, úgy megátkozza a mardekárost, hogy Madam Pompfrey nem fogja összerakni a darabjait. Egy hét folyamatos kínzásért legkevesebb kétszáztíz ártás és átok jár…

Azonban Draco nem jött szembe egy alagsori folyosón sem, így Hermione párbaj nélkül eljutott Piton professzor dolgozószobájáig. Igyekezett összeszedni magát, elmormolt még egy figyelemfókuszt magára, letörölte a verejtéket a homlokáról, aztán bekopogott. Amikor a férfi végre kinyitotta az ajtót, ismét Hermione orrába kúszott az a kellemes, bizsergető illat, amitől azóta sem tudott megszabadulni.

– Igen? – kérdezte Piton bizalmatlanul. Hermione csak egy pillanatig mert a férfi szemébe nézni, aztán erőszakot tett magán, és lehunyta a szemét.

– Elnézést a zavarásért, uram, de… van egy kis gondom…

– Befelé – morgott a tanár. Hermione szinte csak a lába ujjait merte nézni, egy centivel sem fókuszált volna feljebb. – Mi a gondja? – kérdezte a férfi, miután hangosan becsukta a lány mögött az ajtót. Hermione remegni kezdett. Izzadt és könnyezett egyszerre. – Egy hete nem láttam az óráimon.

– Tudom, és nagyon sajnálom, uram… Azért jöttem, mert… gyilkos csucsorlére volna szükségem egy bájitalhoz… – törölgette az arcát a lány.

– A gyilkos csucsorlé, mint azt maga is tudja, a diákok számára tabu alapanyag. Egyébként meglehetősen irritál, hogy a feje búbjához beszélek…

– Nagyon sajnálom, uram, de jó okom van arra, hogy nem nézek önre… Higgye el, pontosan tudom, hogy a csucsorlevet nem szabad használnia kiskorú varázslónak és boszorkánynak, de… a helyzetem elég bonyolult, uram…

– Granger, maga valamilyen függőségben szenved? Mitől remeg ennyire? És, Merlinre, nézzen rám, ha hozzám beszél! – emelte fel a hangját Piton, amitől Hermione még inkább összerezzent. Igyekezett lefogni a kezeit, hogy ne remegjenek látványosan, és igyekezett visszafogni a túlzott nyáltermelését, amit a férfi illata váltott ki belőle. Egy pillanatra Piton szemébe fúrta a tekintetét, majd ugyanolyan gyorsan le is hunyta a szemét, és visszahajtotta a fejét, hogy a parkettát kémlelje.

– Nem vagyok függő… Nagyon szépen kérem, uram, nekem mindenképpen szükségem van arra az átkozott csucsorra…

– Mihez kell az magának?

– Egy hallucinációtörő bájitalhoz… Nagyon meleg van itt… Nem tudna kinyitni egy ablakot? – pihegett Hermione. Úgy érezte, megfullad a férfi illatától és közelségétől.

– Nem tudnék – mordult fel Piton. – Minek magának egy hallucinációtörő bájital? Talán hallucinációk gyötrik?

– Többek között, uram… – sóhajtotta Hermione. Egyik lábáról a másikra állt, érezte magán, hogy a figyelemfókusz igézet ereje egyre gyengül. Egyre előrébb tódultak a gondolatai között azok a képek, amiket még sosem látott. Perselus Piton meztelenül… Csak fel kellene néznie, és láthatná. Akkor nem kellene magától elképzelnie, hanem valóban láthatná. Láthatná teljes életnagyságban, vágyott pucérságában. Léleküdítő volna talán. Legalábbis álmaiban az volt.

Megdörzsölte a szemét, és próbált mélyeket lélegezni, mire Piton egyszerűen a lány álla nyúlt és felemelte a fejét, hogy a griffendéles kénytelen legyen a szemébe nézni. 

Hermione felsikított a szabotázstól, és villámgyorsan hátat fordított a férfinak. Mindkét izzadó kezével eltakarta a szemét.

– Mi az ördög van magával, Granger?!

– Nem fogja elhinni, uram… Vagy ha mégis elhiszi, dühös lesz rám…

– Ezen ne problémázzon, megnyugtatom, már most dühös vagyok magára. Ha nem mondd el mindent azonnal, Merlinre, levonok tíz pontot a Griffendéltől! És azonnal forduljon vissza! Nézzen rám, és mondja el a baját végre! – sziszegte Piton. Hermione megsemmisülten fordult vissza, és nézett a tanárára. A férfi, akárcsak a többi hímnemű lény, meztelenül állt a lánnyal szemben. Csontos, szikár megjelenésében ugyanúgy tekintélyt parancsolt, akárcsak ruhában. 

– Draco Malfoy a múlt pénteken megmérgezett. Nem igazi, halálos méreg volt, de bár az lett volna… Csak egy ostoba szerelmi bájital volt, uram – Hermione szeméből úgy potyogtak a könnyek, hogy alig látta tőle a tanárát. – A többiek már el is felejtették a múlt hétvégi kalandokat… én meg… én meg… hallucinálni kezdtem…

– És miket lát?

– Meztelenséget, uram… Minden élő és mozgó, valamint holt, ám mozgó férfiúi lelket anyaszült meztelenül látok, uram… Ráadásul lázas vagyok, képtelen vagyok tanulni, figyelni, nem tudok enni, sem aludni… túl meleg van itt, uram…

– Szóval maga azt állítja, hogy minden férfit ruha nélkül lát? Engem is? És, hogy ennek Draco Malfoy az okozója? Egy szerelmi bájitallal mérgezte meg magát? Ez a világ legrosszabb meséje, Granger! Takarodjon a szemem elől, amíg büntetőfeladatot nem adok magának! – kiabált a lányra Piton. Hermione először meg sem tudott mozdulni, aztán viszont úgy rohant ki a dolgozószobából, mintha tűzzel kergették volna. Valójában tűzzel kergették, ugyanis azt érezte, mintha lángot kapott volna a hátán a vizes blúz. Az alagsorból egyenesen a földszintre rohant, ahol kirontott a főbejáraton, és belevetette magát a hóba.

Először keservesen sírt, hogy Piton nem hitt neki, és nem adott a bájitalához csucsorlevet, aztán lassan elfogytak a könnyei, és megnyugodott. Több mint egy órán keresztül feküdt odakint a hóban, mire annyira összeszedte magát, hogy emberek közé merészkedjen. Utálta, hogy miután visszatért az iskola épületébe, és végighaladt a forgalmasabb folyosókon, a diákok tátott szájjal bámultak utána.

Felment a Griffendél-toronyba, ahol is felnyalábolta a fürdéshez szükséges kellékeit, és bezárkózott a prefektusi fürdőbe. Ott vette észre, hogy a hátán kormos lett az ingje… Vett egy jeges fürdőt, aztán menekülésszerűen belevetette magát az ágyába, és igyekezett elaludni. Talán ez az egész csak egy rossz álom, talán fel lehet belőle ébredni… Legszívesebben mindent elfelejtett volna, kivéve talán Piton professzor pucérságát. És azt a hívogató kölni illatot…

Másnap a gyengélkedőn ébredt, és olyan kábának érezte magát, mint még soha. McGalagony professzor elmondása alapján tűz ütött ki a hálószobájukban, ami valószínűleg Hermione ágyából terjedt át a függönyökre, és a könyvespolcra. A felébredő lányok lélekjelenlétének köszönhetően nem történt nagyobb baj, a tüzet megfékezték, Hermionét is eloltották, de felébreszteni nem tudták, ezért is szóltak a tanárnőnek, aki átszállította a gyengélkedőre.

– Hermione, ne ijedjen meg, de megégett mindkét keze, ezért be kellett kötni őket. Madam Pompfrey bekente a sebeit bőrhámlasztóval, valamikor a délelőtt folyamán megnézi, és átkeni bőrnövesztő kenőccsel. Nem fognak megmaradni az égési sérülései… Viszont úgy döntöttünk, hogy el kell különítenünk a diákoktól éjszakánként. Nem kockáztathatunk meg még egy ilyen balesetet… A barátai mindenképpen be szeretnének jönni meglátogatni, mit mondjak nekik?

– Nagyon fáradt vagyok… Nem tudom…

– Akkor majd délután bejöhetnek magához, addig pihenjen.

– Jó… – suttogta Hermione. Ahogy a tanárnő elhagyta a helyiséget, megmagyarázhatatlan egyedüllét fogta el. Elmondhatatlanul örült volna annak, ha van valaki mellette. Akár fiú, akár lány az illető. Akárki jó lett volna. Akár még Draco Malfoy is… Óvatosan felemelte a könyékig bekötött kezeit, és megszemlélte a vastag, fehér kötéseket. Felgyújtotta volna magát? Nem emlékezett másra, csak arra, hogy Pitonról álmodott valamit… De már az álom történetét sem tudta felidézni, csak azt, hogy a bájitaltanára szerepelt benne.

Az egész vasárnapot a gyengélkedőn töltötte. Délután lefárasztották a barátai, és estére még megfigyelés alá helyezték, így aludni sem térhetett vissza a Griffendél-toronyba. Különben sem aludhatott volna a szobatársaival egy szobában, de akkor is frusztrálta a gyengélkedő légköre. Egyedül annyi előny érte, hogy egész éjszakára nyitva hagyhatta az ágya melletti ablakot, hogy állandóan érje a hideg szél az arcát. Így legalább nem volt annyira elviselhetetlen a csillapíthatatlan láza.

Hétfőn délelőtt Madam Pompfrey levette a lány kötéseit, és valóban eltűnt minden égési sérülés a kezeiről. Hermione vett egy jeges fürdőt, aztán kiment tanulni az udvarra. Hideg szél fújt odakint, és vagy mínusz öt fok volt, ő mégis egy vékony pulóverben ült az egyik fa tövébe. Valamennyire tudott koncentrálni az olvasmányára, de gondolatait elsősorban a rohamosan közeledő téli szünet kötötte le. Attól félt, nem talál megoldást a gondjára, mire hazautazhatna – és talán haza sem mehet, ha nem tud uralkodni magán.

Ebédidőben is kint maradt, nem akart senkivel beszélni, mert így nem tudták megbontani a viszonylag tartós figyelmét. Szinte kényszerítette magát, hogy olvasson, és legalább jegyzeteljen a könyvből, ha az órákon nem lehet jelen.

Ebéd után azonban Draco Malfoy sétált oda a lányhoz. Pökhendien a griffendélesre nevetett, miközben a kabátjához dörzsölve kifényesített egy almát.

– Hallottam a nagy égésről, Granger. Elgondolkodtatott. Engem is feltüzel a tudat, hogy elviselhetetlen fájdalmaid és vágyaid vannak, de azért nem ennyire… Velem is felgyújtod az ágyat, ha elhagyjuk végre a gátlásainkat, és egymásnak esünk? – vigyorgott a szőke. Hermione soha nem érzett ilyen kirobbanó haragot, amit a mardekáros közelsége váltott ki belőle. Felpattant, és tágra nyílt szemmel meredt a fiúra.

– Tényleg azt szeretnéd, hogy hagyjam el a gátlásaimat, és neked essek? – kérdezte halkan. Draco nyálcsorgatva bólogatni kezdett, mire Hermione alsó ajka megremegett. Pillanatok alatt leizzadt, és érezte, hogy elönti egy új, kontrollálhatatlan düh. Malfoy megérezte a vesztét, és először csak egy lépést hátrált a lány elől, aztán amikor Hermione el akarta kapni a grabancát, egyenesen elszaladt a griffendéles elől. – Ugyan, Malfoy, állj meg! Tudom, hogy erre vágysz… – kiabált az iskolaelső a fiú után. Soha életében nem kergetőzött azért, hogy végül megfojtson valakit, de kedvére való volt a mozgás. Draco úgy futott előle, mint egy fürge nyúl, ám Hermionét nem lehetett lerázni.

Malfoy szélsebesen menekült vissza a kastélyba, de a csarnokban a griffendéles utolérte, és le is terítette. Ahogy elkapta a mardekáros talárját, az érintésétől azonnal lángba borult az anyag, ám ezt hirtelen egyikük sem érzékelte. Draco csak menekülni akart a nevetséges helyzetéből, hogy egy griffendéles lány üldözi, Hermione pedig szeretett volna eleget tenni ama sokszor megfogalmazott vágyának, hogy megfojtsa és elássa a pokolra való szőkét.

Piton professzor azonban megmentette Malfoy életét. Elkapta Granger lángoló karját, és egyszerűen lerántotta a lányt az alatta üvöltő Dracoról. Eloltotta a keresztfia talárját, és Hermione karjait vékony jégréteggel burkolta be.

– Mégis mit képzelnek, hol vannak? – kiabált a diákjaira a bájitaltanár. Hermione remegő szájjal fújtatott maga elé, egyelőre a légzéssel küzdött; Draco pedig hálásan vigyorgott a férfira.

– Granger egyszerűen nem bírt magával, és nekem esett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ellenállhatatlan vagyok, Piton professzor.

– Egyszer elkaplak, Malfoy, de akkor az isten sem ment meg tőlem… – sziszegte Hermione. Karjairól szinte elpárolgott a jég, és a tenyerei ismét izzani kezdtek. – Aztán majd megtudod, hogy mennyire vagy ellenállhatatlan…

– Miss Granger, befogná a száját? – mordult fel Piton, aztán egy újabb, vastagabb jégréteget bűvölt a lány karjaira. – Próbálja fékezni magát, ha kérhetem, és induljon el a dolgozószobám felé! Mr. Malfoy pedig sürgősen térjen vissza az elfoglaltságaihoz, és lehetőleg messze kerülje el Miss Grangert! A többiek pedig oszoljanak, ha nem akarnak büntetőmunkát kapni délutánra!

Hermione alig jutott le az alagsori lépcsőn, mire a professzor hangtalanul beérte, és szinte elsodorta a lányt.

– Hogy képzelte ezt, Miss Granger? Azt hittem, ennél magának több esze van! Szedje a lábát, nem érek rá egész nap… – mordult vissza az iskolaelsőre, aki mögötte ténfergett. Némelyest segített a griffendélesen, hogy a karjai jéggé voltak fagyva, és hogy hideg kézfejét a nyakához, és az arcához nyomhatta. A pillanatnyi lehűlés is enyhet adott neki.

Főként most lett volna szüksége a tiszta elméjére, ugyanis Piton illata, és pucér hátsójának látványa beleégett a lány gondolatmenetébe. Minden második pillantása a tanára sápadt fenekére vándorolt, aminek köszönhetően irtózatosan zavarba jött, miután Piton kinyitotta a dolgozószobája ajtaját, és beviharzott rajta. Mire a lány utolérte, a férfi szinte elbújt az íróasztala fedezékében.

Hermione remegő lábakkal lépett be a helyiségbe.

– Csukja be az ajtót, aztán üljön le! – intett neki a férfi. A lány gépiesen követte a professzor utasításait, miközben igyekezett kivonni magát a fűszeres kölni hatása alól. – Nézzen rám!

A griffendéles bűnbánó szemmel fürkészte Piton vonásait. Tudta, hogy sosem fogja elfelejteni a férfi hátának ívét, vagy a szikár vállizmait, és ettől önkéntelenül mosolyognia kellett. Valószínűleg ő az egyetlen, aki többet látott a valódi Perselus Pitonból, mint a Roxfortban bárki más.

– Koncentráljon, ha kérhetem – sziszegte Piton villogó szemekkel. – Mutassa a kezét, hogy van?

– Kezdek megőrülni, uram, egyébként jól… – sütötte le a szemét Hermione. A remegő, kiolvadó kezeit a férfi asztalára tette. – Sajnálom, hogy elvesztettem a fejemet… Én csak tanulni szerettem volna… Malfoy jött oda hozzám, és idegesített fel… Tudom, hogy ez nem mentség, de…

– Pontosan, Miss Granger, ez nem mentség! Nézzen rám! – Piton megvárta, míg a diákja összeszedi magát, és megint ránéz, csak azután folytatta. – Meg is sebesíthette volna Mr. Malfoyt! Legszívesebben eltanácsoltatnám az iskolából, ám jelen állapotában erre aligha van esély… Nem mehet muglik közé, amíg minden apróság miatt lángra lobbant valamit, ezt nyilván maga is belátja!

– De a karácsonyi szünet…

– Véleményem szerint a szünetet a Roxfortban lesz kénytelen eltölteni, míg végleges megoldást nem találunk a gondjára. McGalagony professzor osztja a nézeteimet, noha valószínűleg még személyesen is fog beszélni magával – Piton hűvös orgánuma, és izzó tekintete összeegyeztethetetlenné tette a közölt üzenetet a lány számára. Valójában azt sem tudta, hogy örüljön, vagy sírjon, hogy nem utazhat haza.

– Kérdezhetek valamit, uram?

– Igen – fanyalgott a professzor.

– Most, hogy már hisz nekem, most már adna a csucsorléből? Visszaadnám, vagy megfizetném…

– Granger, maga javíthatatlan! Nem kap abból a csucsorléből egy cseppet sem! Ha utána olvasott volna a felhasználásának, akkor tudná, hogy többek között a maga által ostoba módon megivott bájital okozta hallucinációkra semmiféle hatással nincs! Csak megmérgezné magát…

– De akkor… mi lesz velem?

– Kerítsen egy bárgyú hetedévest, aki hajlandó megszabadítani magát a szánalmas helyzetétől – vont vállat Piton.

– Hiszen rájuk sem tudok nézni…

– Akkor hunyja le a szemét közben, Merlinre! Ne nekem kelljen tanácsokat adnom!

– De…

– Ne ellenkezzen, hanem kezdjen el gondolkodni, hogy kit akar behálózni!

– Előbb halok meg, mint ilyen alantas indokkal engedjek valakit az ágyamba! Még a feltételezés is sértő, hogy bárkit is behálózzak, és kihasználjak, hogy… – pattant fel Hermione a székéről. – Nem is kell a segítségük! Maguk semmit sem tudnak erről, mind elmehetnek a fenébe a mérhetetlen jó szándékukkal! Majd én találok valami megoldást, nem hiszem el, hogy ebben a nyomorult iskolában nincs egy könyv, amiben ne volna egy halvány utalás, ami használhatna… – kiabálta a griffendéles, aztán dúvadként kirontott a férfi dolgozószobájából, hangosan becsapva maga mögött az ajtót. Piton megdöbbenve nézett a lány után. Nagyon nehezen tudta feldolgozni a tényt, hogy vele kiabáltak, és hogy szinte kitépték a kedvenc ajtóját a keretéből.

Felugrott, és a lány után rohant, hogy legalább száz pontot levonjon a Griffendéltől, de alig kellett kilépnie a folyosóra, máris találkozott vele. Hermione a kőpadlón kuporgott, és igyekezett minél kisebbre összehúzni magát, mert körülötte minden lángokban állt.

Piton először egy hőhűtő bűbájt hintett a tűzre, aztán bevetett egy lánglassítót, majd odaugrott a lányhoz, és kiragadta az égő pokolból.

– Annyira sajnálom – suttogta Hermione, miután magához tért Piton karjaiban. Kellemes, jól eső érzés volt, ahogy a tanárához bújhatott, a mellkasához préselhette a mellét, és biztonságos ölelésben ringatták. Néhány pillanat múlva rájött, hogy nem ringatják, hanem viszik valahova. A férfi a gyengélkedőre tartott vele, dühösen nézett le a kába griffendélesre.

– Sokra megyek a sajnálatával. Az nem oldja meg a gondját! – mordult a lányra, aztán a gyengélkedő előtt lerakta a diákját. Hermione térde megroggyant, és ha Piton nem nyúl a hóna alá, összecsuklott volna a férfi előtt. Ahogy futólag hozzáért a lány melléhez, Granger felnyögött, és lehunyta a szemét. Érezte, hogy az érzékei letompulnak, és zakatolni kezd a szíve. Hirtelen nem volt más a világon, csak a feszítő vágy, és Piton különös, kellemes érintése.

A férfi nem akart hinni a szemének. Olyan váratlanul engedte el a diákját, mintha kihirdették volna, hogy minden griffendéles fertőző betegséget terjeszt. Hátrébb is lépett, nehogy Granger valami meggondolatlanságot csinálhasson. 

Hermione a rászakadó önállóságban megszédült, de megkapaszkodott a gyengélkedő ajtajában, így nem esett el. Kinyitotta a szemét, és szüksége volt néhány pillanatra, hogy összeszedje magát. Úgy érezte, képes volna hamuvá égetni bármit, ezért feltépte a gyengélkedő ajtaját, átvágott a helyiségen, berohant a gyengélkedőhöz tartozó fürdőbe, beugrott az első zuhanyfülkébe, és a legnagyobb sugárban magára nyitotta a hideg vizet. Alig kapott levegőt, remegett keze-lába, valamint alig tudott eligazodni a gondolatai között, de talán megelőzött egy újabb tűzkitörést.

Piton érdeklődve haladt végig az üres gyengélkedőn, hogy megálljon a fürdőajtóban. Úgy nézett Grangerre, mintha sosem látta volna azelőtt.

– Megismétlem magamat, ez nem oldja meg a gondjait! Keressen magának egy fiatalembert!

– Nincs rá szükségem, ura vagyok a helyzetnek – reszketett Hermione a hidegzuhany alatt. Teljesen átázott a ruhája, vizes haja a nyakához, és a vállához tapadt, de legalább kezdett kitisztulni az elméje.

– Nekem nem így tűnik – jegyezte meg Piton.

– Pedig így van! – morgott a griffendéles, mire a férfi vállat vont, sarkon fordult, és elhagyta a gyengélkedőt. Hermione még percekig állt a hideg vízsugár alatt, aztán hosszasan álldogált a zuhanytálcában, hogy minimálisan annyira megszáradjon a ruhája, hogy ne hagyjon tócsákat, amerre megy.

Szerencsére Madam Pompfrey nem bukkant fel, így a lány el tudott osonni anélkül, hogy a javasasszony megint megvizsgálhatta volna. Egyenesen a prefektusi fürdőbe ment, és vett egy kellemes hűtőfürdőt, hogy lenyugtassa zsibongó hormonjait.

A kádban ülve döbbent rá, hogy közvetve vagy közvetlenül, de mindig Piton okozta az érzelem- és tűzkitöréseit, leszámítva a Malfoy-affért a csarnokban. Eldöntötte, ezentúl igyekszik távol maradni a férfitól, és akkor talán elmúlnak az új keletű vágyai. Pedig mennyire finom érzés volt, ahogy a hóna alá nyúlt, és véletlenül hozzáért a melléhez… Hátradőlt a kádban, és kábultan játszotta vissza újra és újra a jelenetet.

***

A napok csigalassúsággal teltek. Hermione számára minden ébredés valóságos kínszenvedés volt, nemcsak a kényelmetlen kádban töltött órák, de az ereiben lüktető érzéki álmok miatt is. Betegesen került mindenkit, még Harryék elől is bujkált. Képtelen volt bejárni az órákra, nem tudott figyelni semmire, amíg meztelen fiúkat és férfiakat látott maga körül. Egyedül a kastély dermesztő hideg udvarában tudott némelyest összpontosítani, de akkor is csak azért, mert a jeges szél szinte megfagyasztotta a lányt. Hosszú és kimerítő sétákat tett, körbe-körbe a kastély hátsó kertjében, valóságos ösvényt gyúrt a jéggé fagyott hóba.

Szerencsére senki sem volt kifejezetten kíváncsi rá, a barátai is kerülték, így több-kevésbé össze tudta magát szedni annyira, hogy délutánonként visszamerészkedjen a kastélyba. Ilyenkor általában mindössze annyi időt töltött a többiekkel, amíg szemlesütve felbandukolt az általa kisajátított, emeleti, prefektusi fürdőbe, ahol egyedül töltötte a nap további részét.

Csütörtökön McGalagony professzor zavarta meg rendes, délelőtti, udvari elfoglaltságát; és vastag, prémes, téli talárban lépegetett Hermione mellé.

– Van egy rossz hírem, Miss Granger – köszörülte meg a torkát a tanárnő.

– Nem mehetek haza a téli szünetre, igaz? – kérdezte halkan a griffendéles.

– Pontosan. Meg kell értenie, nem vállalhatunk ekkora kockázatot, amíg nem találunk valamiféle megoldást a problémájára.

– Megértem – morogta egykedvűen Hermione. Már régen lemondott a téli vakációról, és a karácsonyi forgatagról, a családi vacsoráról. Mindenről lemondott. Nem tudja megölelni a barátait, a szüleit. Nem lehet együtt a szeretteivel. Egyedül kell lennie karácsonykor… Csak azért, mert az a nyápic, elkényeztetett Draco Malfoy megmérgezte őt, hogy elcsábítsa. Egy pillanat alatt elködösült a tekintete, de aztán ugyanilyen gyorsan el is ült a vihar a lelkében. Ha így kell lennie, akkor így lesz. Nem gond. Túléli valahogyan.

– Csodálom a kitartását, Miss Granger – biccentett McGalagony. – Mindenesetre a többi diák holnap reggel elutazik. Ha szeretne beszélgetni velük, vagy elbúcsúzna tőlük, azt mielőbb tegye meg…

– Hogy legyen ideje Madam Pompfrey-nak meggyógyítani az esetleg általam okozott sérüléseket? – húzta el a száját az iskolaelső. – Kihagyom, köszönöm.

– A barátaitól sem szeretne elköszönni?

– Inkább nem. Mindenkinek jobb lesz így.

– Ahogy gondolja, Miss Granger… Remélem, nem felejtette el, hogy holnap délután Madam Pompfrey várja a gyengélkedőn…

– Nem felejtettem el.

McGalagony, látva Hermione szófukarságát, csak bólintott egyet, aztán magára hagyta a diákját a hidegben. A griffendéles mélyeket lélegzett, és igyekezett megőrizni az önkontrollját. Előbb csak leült, majd el is feküdt a hóban, hogy minél nagyobb felületen le tudja hűteni a testétől átmelegedő kabátját.

Szugerálta magát, hogy nem gyűlöli az embereket, nem gyűlöli a férfiakat, akik ilyen szerencsétlen, kiszolgáltatott helyzetbe keverték; és legfőképpen nem akarja megölni Draco Malfoyt, vagy Perselus Pitont.

Még mindig azt állította, ha Piton adott volna neki az átkozott csucsorléjéből, akkor mindez nem fajult volna idáig. Vagy, ha a csucsorlé valóban nem megoldás, akkor is biztosan tudott egy másik lehetőséget a férfi, csak nem akarta elárulni a lánynak. Mert gonosz, és gyűlölte őt.

Magában fortyogva kereste elő a laposüveg formájú bájitalos üvegcséjét, és nagyot kortyolt a benne tárolt méregerős lázcsillapító szirupból.

 

Péntek délután, miután leellenőrizte Hermione Granger állapotát, Madam Pompfrey egyenesen McGalagony professzorhoz sietett. A griffendéles házvezető tanár éppen Perselus Pitonnal tárgyalta Hermione ügyét.

– Ha az én véleményemet kérdezik, szerintem ez a lány meg akar halni! – jelentette ki a javasasszony. – Gallonszám issza a szirupokat, nem eszik, és képtelen pihenni.

– Dehogy akar meghalni, csak az időt húzza – vont vállat Piton.

– Megoldást keres a problémájára, ami érthető – bólogatott Minerva.

– Akkor feküdjön össze valakivel, és szempillantás alatt elmúlnak a gondjai!

– Perselus! A kis kedvenced csínye miatt került jelen helyzetébe Miss Granger! Igazán lehetnél tapintatosabb!

– Ez nem tapintat kérdése, Minerva.

– Való igaz – sóhajtott Madam Pompfrey. – Két teljes hete kínlódik az a szerencsétlen lány a lázzal. Ha napokon belül kap ellenszert, félek, belehal a mérgezésbe…

– A Roxfortban ilyen nevetséges dolog miatt nem szoktak meghalni a diákok! – mordult fel Piton.

– Ez nem nevetséges, Perselus!

– De az! Granger csak makacskodik, és kelleti magát!

– Ezt te sem gondolod komolyan, igaz?! Hermione Granger egy tudatos, és okos, fiatal lány, aki nem akar azonnal befeküdni valaki ágyába. Egyelőre azt hiszi, találhat más megoldást. Reméljük, így is lesz.

– De nem ez így működik, Minerva! Nincs más megoldás! A Granger által kotyvasztott szirupok még egy hétig teszik elviselhetővé a lázát, aztán a szervezete végleg hozzászokik a folyamatos fogyasztásukhoz, és onnantól már nem csillapítanak rajta, sőt! Hermione Granger a saját prűdségébe fog belehalni.

– Azt nem engedhetjük, Perselus – sóhajtotta a javasasszony.

– Nem bizony. Nem engedhetjük – helyeselt McGalagony is.

– Mit tehetnénk szerinted? Álljunk be kerítőnek, és szerezzünk egy fogára való ficsúrt az eminensednek? – sziszegett Piton.

– Nem… Fogalmam sincs, mit tehetnénk… De nem hagyhatjuk meghalni…

– Én nem fogom pátyolgatni, az biztos – jelentette ki a férfi.

– Nem is ezt kérem, csak készíts neki más hatóanyagokból egy új lázcsillapítót. Amit még nem próbált, arra egyelőre nem lehet immunis a szervezete… Így nyerhetünk majd még néhány napot.

– Remek…

 

Péntek délután Hermione felmerészkedett a Griffendél-toronyba, hogy lehozza a szobájából a fontosabb tankönyveit, amelyeket eddig elhanyagolt. A számmisztikának annyira megörült, amikor a kezébe vette, az érintésével kissé megperzselte a kötet borítóját. Ettől pánikba esett, s futva hagyta el a toronyszobát, a klubhelyiséget, nehogy mást is lángba borítson. Ahogy becsapta maga után a Kövér Dáma festményét, újabb és újabb szikrákat szórt a keze. A Kövér Dáma hangosan visítva rohant át egy másik képkeretbe, hogy a tűzbajos banya az életére akar törni, és adjanak neki menedéket. Hermione meg sem próbálta csitítani a kiabáló asszonyt, inkább megszégyenülten visszamenekült a prefektusi fürdőbe.

A könyveit a fürdő márványpadlójára dobta, törölgette a könnyeit, átlépdelt a felhalmozott bájital-alapanyagokon, valamint kész, és félkész főzeteken. Utat vágott a még vagy már üres bájitalos üvegek tengerében, majd szinte letépte magáról a ruhákat, úgy sietett, hogy elmerülhessen az előkészített, hűvös vizű, hatalmas fürdőkádban.

Egész késő estig a kádba ücsörgött, a bőre teljesen kiszáradt a hosszúra nyúlt fürdőzéstől. Gondosan bekente magát egy zsíros, hidratáló kenőccsel; majd felvette a tűzállóra bűvölt, lenge nyári hálóingjét; és befeküdt az egyik üres, ágynak használt kádba. Egy halk bűbájjal eloltotta a világító lámpásokat, s próbált viszonylag kényelmesen elhelyezkedni szűk helyén.

Amikor eszébe jutott, hogy elfelejtette kinyitni a legközelebbi ablakot, nyögve tápászkodott ki alkalmi fekhelyéről. A félhomályban tapogatva indult el az ablak felé, de felrúgott egy halom üres bájitalos üveget. Szerencsétlenségére, néhányra még rálépnie is sikerült, véresre metélve a bal talpát.

– A pokolba! Ezt nem hiszem el!

 

Perselus Piton apró, fényes szikrákra lett figyelmes a folyosó kövén, ahogy késő este az üres kastélyban járőrözött. Lehajolt, hogy jobban megfigyelhesse a jelenséget, de mire a pálcájával hozzáért volna, a szikra eltűnt. Legalábbis egy kisebb vérfolttá változott.

A férfi érdeklődve fedezte fel, hogy bizonyos távolságokban hasonló szikrák világítanak végig a folyosón. Összeráncolta a homlokát, és gyanakodva indult el a fénylő foltok mentén.

A gyengélkedő előtt néhány helyen a szikrák valósággal még arasznyi magasságú lánggal égtek. Madam Pompfrey birodalmából ismerős hangok hallatszottak ki.

– Ezt nevezem én tüzes vérnek… Nyugodjon meg, Miss Granger, ez a kenőcs perceken belül behegeszti a sebet, és megszünteti a lángoló vérzést.

– Köszönöm.

– Keressek némi fájdalomcsillapítót?

– Merlinre, csak akkor, ha meg akarja ölni – fordult be a gyengélkedő nyitott ajtaján Perselus Piton. Az idős asszony ijedten fordult a férfi felé, míg Hermione lehunyta a szemét, és mélyeket szippantott a megváltozott illatú levegőből. Eddig még észre sem vette, hogy kedvenc bájitaltanára körül izgalmasan hűvös aromájú kölni érezhető. Ahogy a férfira nézett, érzékei kiélesedtek Piton meztelen látványától. Igyekezett megfékezni a elkalandozó gondolatait, ahogy újra és újra végigsiklott tekintete a mágus ruhátlan testén. Be kellett vallania magának, hogy tetszett neki a a férfi szoborszerű fehérsége, és szőrtelen, csontos alakja. A messziről kirajzolódó Sötét Jegy pedig csak hozzátett a veszélyes imizshez, semmint elijesztette volna a lányt.

A férfi, amikor észrevette, hogy diákja milyen egyértelmű szándékkal mustrálja, megengedett magának egy gúnyos mosolyt, de nem takarta el magát. Hermione azonban zavartan kapta el tekintetét a tanáráról.

– Piton professzor, megijesztett – sóhajtott Madam Pompfrey, aztán visszafordult az ágy szélén ülő diáklányhoz, akinek még mindig lángolt a bal talpa. Piton fejcsóválva figyelte a bizarr látványt.

– Milyen érzés lángolni?

– Valahol félúton az idegesítő és a csiklandós között.

– Mindjárt jobb lesz – próbált mosolyogni a javasasszony. Nem is tévedett, alig egy perc múlva a Hermione talpán éktelenkedő seb behegedt a rákent kenőcstől, és a vérzés megszűnt. Már csak a padlóra hullott vércseppek lángoltak a lány lába alatt, aztán azok is elhamvadtak, majd narancsos színben parázslani kezdtek. – Most már elhagyhatja a gyengélkedőt…

– Csodás – grimaszolt a lány. Felállt, és félig leengedve a pilláit, nagy ívben kikerülte Pitont, majd az ajtó felé sántított. – Köszönöm. Jó éjszakát.

A férfi előbb csak a tekintetével követte a lányt, aztán biccentve Madam Pompfrey-nak, a diákja után indult. Néhány méter után be is érte a félhomályos folyosón.

– Rossz bőrben van – jegyezte meg a griffendélesnek.

– Köszönöm a bókot.

– Nem bóknak szántam, Granger. Ha nem kapja össze magát, meghal.

– Ugyan…

– Nézzen magára! Szó szerint ég a vágytól! Lázas!

– Nem számít.

– Ne legyen gyerekes. Itt már régen nem a féltett ártatlanságáról van szó!

– Senki sem beszélt éppen a valaha volt ártatlanságomról, Piton professzor – morogta Hermione, miközben egyre gyorsabban és gyorsabban lépegetett, hátha megszabadulhat a kényelmetlen beszélgető partnerétől. Persze, nem a férfi illata, vagy kisugárzása volt taszító, sőt, nagyon is vonzónak találta Pitont a sötét falak mentén, a kietlen kastélyszárnyban. El sem tudta képzelni, miért nem vette észre eddig, hogy a tanára ennyire férfias és izgató jelenség. Csak a téma nem volt Hermione ínyére, ezért igyekezett kimenekülni a szituációból.

Természetesen Piton könnyedén lépést tartott a lánnyal.

– Ha így áll a helyzet, ahogy mondja, akkor miért nem kapott már el egy hetedévest, Granger?! Az idő maga ellen dolgozik.

– Nem érdekel. Nem fogok olyan embert az ágyamba engedni, akire nem bíznám rá az életemet…

– Pedig előbb-utóbb rá kell szánnia magát, ha nem akar meghalni. Mondja csak, miért is tiltakozik ennyire?

– Ez magánügy, uram.

– Ez már régen nem magánügy. A saját és a társai testi épségét veszélyezteti, hogy az iskola jó híréről már ne is beszéljek. Tudja, hogy a halálával mennyi ostoba kérdésre kellene felelnie Dumbledore-nak?

– Nem fogok meghalni. Kitalálok valamit.

– A mérgezést nem tudja megszüntetni. Találjon egy fiút, aki örömet tud okozni magának…

– Ugyan… Örömet? Nekem? Különben is… most már mindegy… Az iskola üres, én pedig nem mehetek sehova – sóhajtott fel Hermione. – Nem maradt itt senki.

– Na végre, felfogta!

– Akkor meghalok – vont vállat a lány, miközben elkezdett lefelé lépcsőzni. Halkan felsóhajtott, miközben belegondolt kétségbeejtő helyzetébe. – Meghalok…

– Dehogy fog meghalni!

– Hiszen senkinek sem kellek. Csak Malfoynak kellettem volna, de előbb halok meg, semmint… fúj…

– Megint ott tartunk, ahonnét elindultunk… Igen, Granger, jelen állás szerint előbb hal meg, semmint lefeküdjön Malfoyjal, vagy bárki mással. Viszont, ha sokat elmélkedik a problémán, a halála be is fog következni!

– Nem érdekel – prüszkölt Hermione, aztán összeszedve minden erejét, futásnak eredt a folyosó végén lévő prefektusi fürdő felé. Úgy érezte, megfullad a rá törő, különböző érzésektől, ha még egy percig Piton mellett marad.

Amint bemenekült a rejtekhelyére, hangosan vágta be maga mögött az ajtót, és reménykedni kezdett, hogy a férfi nem követi. Elbotorkált az üres fürdőkádjáig, vigyázva, nehogy belelépjen még egy bájitalosüvegbe. Úgy vetette bele magát az üres fürdőkádba, hogy hangosan koppantak a csontjai a kád oldalán. Halálosan fáradtnak érezte magát, sokáig mégsem tudott elaludni.

Hajnalig csak feküdt, megmozdulni sem volt kedve. Úgy érezte, a könnyei régen elfogytak, hogy a helyzetén keseregjen. Próbált belenyugodni, hogy talán tényleg meg fog halni egy ilyen gonosz, gyerekes csínytől. Igyekezett elképzelni, milyen lehet a halál, mit mondhatnak a szüleinek, vagy a barátainak, ha tényleg átköltözne a másvilágra.

Harryék biztosan kinyírnák Malfoyt, amit talán meg is érdemelne az a nyomorult mardekáros, de utána a griffendéleseknek felelniük kellene a tettükért – amit Hermione a szívére vett volna. Eldöntötte, ha törik, ha szakad, életben marad. Kell, hogy legyen valami iható ellenszere Malfoy mérgének…

 

Másfél napig szinte megállás nélkül keresgélt a könyvtárban, noha szinte óránként megpörkölte magát, vagy az aktuális olvasmányát. Elővigyázatosságból tűzálló igézetet szórt a könyvespolcokra, és a saját ruháira is. Félóránként figyelemfókusz bűbájjal kényszerítette magát a további összpontosításra, és úgy itta a lázcsillapító szirupot, mint más a vajsört.

Vasárnap délután aztán végre talált egy régi, bonyolult vágycsillapító tinktúra receptet. Nem bajlódott a leírásával, egyszerűen kitépte a könyvből a szükséges oldalt, és életében először rendetlenséget maga mögött hagyva, kirohant a könyvtárból.

Miután a folyosón ismételten átfutotta a szükséges hozzávalók listáját, valósággal betört az iskolai bájitalraktárba, hogy megszerezze a hiányzó dolgokat.

A prefektusi fürdőben igyekezett minél elővigyázatosabban és gondosabban előkészülni a tinktúra elkészítéséhez, de kénytelen volt egy jeges fürdőt venni, mert nem bírta el a lába.

Alig fél óra múlva Piton dühöngve törte a lányra az ajtót. Hermione még a jégkásás vízben ücsörgött, és kék szájjal vacogott, élvezte, hogy kitisztul a látása, és lecsillapodnak a dübörgő gondolatai.

– Mégis, mit képzelt, Granger?! Hogy merészelte berobbantani a raktár ajtaját? Azt gondolta, hogy az állapotára való tekintettel nem fogom megbüntetni?

– Nem, uram… Elnézést – sóhajtott mosolyogva Hermione. – Megtaláltam a megoldást.

– Ez nem menti fel a büntetése alól.

– De nem fogok meghalni.

– Nocsak, már ennek is örül?

– Igen.

– Mit fog elkészíteni?

– Az időtlen vágycsillapító tinktúrát. Ott a recept a bal oldali könyvkupacon… – mutatott balra a lány. Piton elfordult, majd rápillantott a megsárgult papirosra, aztán visszanézett a griffendélesre.

Hermione éppen felállt, és hang nélkül a törölközőjéért nyújtózott, hogy mielőtt a férfi visszafordult volna hozzá, ne ruha nélkül álljon előtte, de elkésett. Piton elhúzta a száját, odalépett a lányhoz, és elvette tőle a törölközőt.

– Szemrevaló a meztelensége, Granger.

– Ezzel nem vagyok egyedül, uram. Az én szememmel mindketten ruhátlanok vagyunk… – suttogta lehunyt szemmel Hermione. Piton elvigyorodott, majd óvatosan bebugyolálta a törölközőbe a lányt.

– Ugye tudja, hogy a főzet, amit meginni készül, az örökre megfosztja minden testi vágy érzetétől?

– Igen – bólintott a griffendéles.

– Sosem fog érezni vágyat, szenvedélyt senki iránt.

– Tudom. De még mindig jobb lesz így, mint holtan… – nyitotta ki résnyire a szemét Hermione.

– Amit eldobni készül magától, az hatalmas ajándék, Granger.

– De túl sok bonyodalommal járna a halálom. Legalábbis ezzel próbálom igazolni magam.

– De ez akkor sem a helyes ösvény.

– Momentán nincs más ösvény, uram… Olyan dolgokat érzek, amiket nem volna szabad… Ebben a pillanatban is meggyulladna rajtam a törölközőm, ha nem állnék térdig a jeges vízben. Ez nem helyes.

– Az nem helyes, hogy elfojtja magában az ösztöneit. Szálljon ki a kádból!

– Csak lépjen távolabb, kérem…

– Nem. Szálljon ki, és érintsen meg! – parancsolt a lányra Piton. Hermione megszeppenve tett eleget a férfi szavainak. Megállt a professzora előtt, aztán a fejét lehajtva érintette meg Piton mellkasát. – Nézzen rám, Granger! – emelte fel a griffendéles állát a férfi, hogy egymás szemébe tudjanak nézni. – Milyen érzés megérinteni valakit?

– Izgalmas.

– És még?

– Kicsit ijesztő.

– És még?

– Finom… Nagyon jó.

– Ettől a borzongástól fosztja meg magát, ha elkészíti a tinktúrát.

– Igen, köszönöm, most már ezt is tudom.

– Akkor ne válassza ezt a lehetőséget! – kezdte el cirógatni a lány nyakát, majd arcát Piton. Maga sem értette, miért esik jól neki is, hogy megérinthet valakit. Talán csak akut nőhiány, vagy a karácsony közelsége…

– Pedig nincs más.

– Keressen egy alkalmas személyt, és…

– Honnan? Az iskola üres, és innen különben sem kellene senki… Illetve… eddig nem kellett senki…

– Mire céloz, Granger?

– Magára célzom, uram… – sütötte le a szemét Hermione elpirulva.

– Most lehet, hogy félreértettem valamit, Granger.

– Ó, nem hiszem, uram. Persze, szigorúan életmentő szexről lenne szó… ha beleegyezne… – suttogta felbátorodva a griffendéles, pedig úgy érezte, elsüllyed szégyenében.

– Szigorúan életmentő szexről? Én a tanára vagyok! Örüljön, hogy nem szólok a házvezető tanárának erről a párbeszédről, mert nem szeretnék magyarázkodni senkinek! Mit merészel?! – dohogott Piton, majd elengedte a lányt, és viharos sebességgel kimenekült a fürdőből.

– Sajnálom.

– Két nap alatt el tudja készíteni a főzetét – morogta félhangosan a férfi, majd a diákjára vágta az ajtót. Hermione csak állt villámsújtottan, majd a háta mögé lökte a vállán meggyulladó törölközőjét.

 

Piton napokig megmagyarázhatatlanul mogorva és kedvetlen volt. Senki sem akart a közelébe menni, még McGalagony sem, pedig ő mindenképpen értekezni szeretett volna az iskolaelső állapotáról.

A bájitaltanár tudta csak, mitől viselkedett dúvadként, de nem akarta senkinek sem az orrára kötni a titkát. Hermione Granger személye és ajánlata rémisztette meg, bár elsősorban az, hogy ő már sokkal előbb eljátszott a gondolattal, semmint a lány fejében megfordult volna ez a lehetőség. Tudta, elismerte, hogy vonzódott a griffendéleshez egy ideje, de másnak be nem vallotta volna még az élete árán sem.

Kedd estére olyan feszült lett, hogy órákon keresztül árnyékként rótta a kastély folyosóit, hátha szembetalálkozik Grangerrel, és esetleg lebeszélheti a tinktúra megivásáról. Azonban egyetlen lélekkel sem találkozott az alkonyi őrjárata során, így visszaindult az alagsorba.

A csarnok lépcsőjén McGalagony professzorba botlott.

– Valami fejlemény Hermione Grangerrel kapcsolatban? – kérdezte fojtott hangon, szűkszavúan a boszorkánytól.

– Ó, igen. Éppen tőle jövök. Öngyilkossági kísérletettel próbálkozik az udvaron – mosolyodott el halványan Minerva.

– Micsoda?! És ezt csak így közli? – csattant fel a férfi.

– Hermione megígérte, hogy tízre már a fürdőben lesz…

– Ez paradoxon! – morogta Piton, majd az udvar felé vette az irányt a pince helyett. Futva hagyta ott McGalagonyt a lépcsőn.

 

Piton levegő után kapkodva állt meg a hóban fekvő Hermione mellett. A lány érdeklődve nézett fel a férfira.

– Jól van? – kérdezte halkan a griffendéles.

– Nem! Mi ez a gyerekes megfutamodás az öngyilkossági kísérlettel?!

– Ó, ez csak egy vicc volt.

– Nem nevettem, amikor Minerva említette.

– Elnézést…

– Induljon fel a fürdőbe! Nem maradhat itt.

– Talán kihűlök?

– Hagyja abba a humorizálást, Granger! Nincs jó kedvem.

– Ma van a csillaghullás, uram. Megbeszéltem McGalagony professzorral, hogy megnézhetem. Ha van egy kis szerencsém, egy meteorit éppen a fejemre esik, és megoldódnak a gondjaim… Ha nem, akkor tízre felmegyek a fürdőbe, ígérem…

– Nem érdekel.

– Uram… Kérem…

– Elkészítette a tinktúrát?

– Igen.

– Bevette már?

– Nem, elrontottam és ki kellett öntenem… Az utolsó fázisnál elaludtam, és túlfőztem.

– Remek. Nézze, ott suhan egy hullócsillag.

– Valóban… De szép!

– Ha látta, akkor elárulom, hogy minden hullócsillag ugyanolyan. Ha egyet látott, akkor mindet látta. Most pedig álljon fel, és induljon el a kastély irányába! – mondta a férfi ellenvetést nem tűrő hangon.

– De uram…

– Meg se álljon az alagsorig, Granger! – fordult sarkon Piton, és magában imádkozott, hogy a lány kövesse. Hermione értetlenül felállt, és lassan, fáradtan a férfi után imbolygott.

– De miért? – kérdezte halkan, de választ nem kapott.

 

Amikor beértek a csarnokba, kellemes meleg csapta arcon az udvarról érkezőket. Hermione úgy érezte, teljesen feleslegesen fagyasztotta meg magát odakint, ha a kastélyban pillanatok alatt visszaforrósodott a teste. Igyekezett megszabadulni a kabátjától, de csak fáradtságos küzdelem után tudta leküzdeni magáról, pedig be sem volt gombolva.

Kóválygott a feje, és majd megőrjítette Perselus Piton meztelen hátának és hátsójának látványa. Tudta, hogy a szervezete megszokta a lázcsillapító szirupot, viszont már nem volt ereje egy újfajta gyógyír elkészítésébe belefogni. Minden mozgósítható energiáját a vágycsillapító tinktúrába ölte, de azt elrontotta. Átkozta is érte magát.

–  Hat még a lázcsillapítója? – kérdezte halkan Piton, majd megérkezve a magánlakrésze elé, kinyitotta a bűbájokkal védett szobaajtót.

– Nem – sóhajtott a lány. A férfi előrement, és egy pálcasuhintással felgyújtotta a hangulatos gyertyákat, amelyek irreálisan bevilágították a helyiséget. Intett a lánynak, hogy kövesse.

Hermione zavartan lépett be Piton birodalmába. Egyszerű, stílusos bútorok, ágy, szekrény, kanapé, és egy egészen kicsi ablak határozta meg a helyiséget. Hermione egész napja álomszerű, és szédelgős volt, de ezt nem akarta bevallani senkinek, már meg sem lepődött volna semmin. Ez már biztosan a vég.

– Készítettem egy újat, üljön le, rögtön hozom – morogta a férfi, majd eltűnt bal oldali ajtón.

A griffendéles mélyeket lélegezve vetette le magát a fekete lyukként tátongó, tüzet talán sosem látott kandalló elé. Ledobta a kabátját, de még a pulóverétől is megszabadult. Letépte magáról a cipőt, s a zoknit, hogy forró talpait a kellemesen hűvös kandalló márványának nyomhassa. Elfeküdt, és hagyta, hogy a hideg végigáramoljon a gerincén, kissé lehűtve a testét.

Miután Piton visszaérkezett a szobába, leült a kandalló elé, a kanapéra. Kedvtelve figyelte, ahogy Hermione a kandalló előtti hideg márványon fekszik, és legyezi magát.

– Ettől kicsit jobban leszel, idd meg – váltott a férfi bizalmas tegezésre. A lány kinyitotta a szemét, majd elvette a felé nyújtott üvegcsét.

– Legalább gyorsan ható méreg?

– Nem.

– Kár.

– Én is így gondolom – mosolyodott el Piton. – Idd meg!

Hermione felsóhajtott, majd kissé felemelte a fejét, és egy szuszra kiitta a fiola tartalmát. A folyadék kellemesen mentolos ízű volt, és szinte azonnal jegesre hűtötte a nyelőcsövét. A lány valósággal élvezte, ahogy a szer elterjed a gyomrában, majd az ereiben.

– Ez tényleg hat… Mennyit ihatok meg belőle egy nap?

– Ez olyan erős, Granger, hogy egy hétig nem ihatsz belőle többet, sajnálom.

– Akkor holnap nagyon fog fájni a fejem…

– Az biztos. Kérsz egy kis bort?

– Bort?

– Igen.

– Miért is?

– Holnap karácsony reggel. Tehát ma este szenteste volna, igaz? Egyedül szeretnéd tölteni, vagy inkább velem?

– Nehéz a választás – kuncogott halkan a griffendéles.

– Gondolom. – Piton elővette a varázspálcáját, és egy háromlábú asztalkát varázsolt a kanapé mellé, egy üveg borral és két gyönyörű talpas pohárral.

– Milyen a bor? Én a vörös, félédeset szeretem leginkább. Egyáltalán ihatok a lázcsillapítóra?

– Édes, vörös. Egy kevés igazán nem fog megártani – Piton mindkét poharat félig öntötte borral, majd a kezébe vette őket. Megvárta, míg Hermione felül, hogy a lánynak adhassa az egyiket. – Egészségedre!

Amikor összeért a kezük, a giffendéles bőre szikrázni kezdett.

– Ó, sajnálom – morogta Hermione.

– Mit is? A vonzalmat?

– Hát… igen. Nem szeretném kényelmetlen helyzetbe hozni, uram. Lehet, hogy jobb volna, ha inkább felmennék a…

– Granger, éppen próbálok kellemes, bizalmas hangulatot teremteni a szigorúan életmentő szex előtt, de elrontod a magázódással.

– Ó, bocsánat.

– Ne kérj folyton bocsánatot!

– Rendben…

– Tényleg szeretnéd, ha megtörténne?

– Nagyon szeretném – száradt ki a griffendéles szája. El sem akarta hinni, amit Piton szájából hallott.

– És valóban velem szeretnéd?

– Másra még csak gondolni sem tudok hetek óta…

– Nocsak… Ez érdekes.

– Igen, egyetértek – pirult el Hermione. Halkan a férfiéhoz koccintotta a poharát, majd megkóstolta a bort. Zamatos volt, és édes, mint egy finom méreg.

– A tetoválásom sem zavar?

– Egyáltalán nem. Már figyelem egy ideje…

– Egyre érdekesebb…

– Csak azt szeretném megkérdezni… mi lesz holnap, ha felébredek? – közelebb hajolt Pitonhoz, hogy ne kelljen hangosan kimondania a szavakat.

– Mit gondolsz? – kérdezett vissza suttogva a férfi.

– Memóriatörlés, és mehetek, amerre látok?

– Ezt akarod?

– Nem!

– Túl gyors volt a válasz. Lebuktál.

– Akkor mi lesz?

– Nem tudom, ezt majd inkább holnap vitassuk meg, rendben? – ajánlotta Piton rekedten.

– Rendben.

– Boldog karácsonyt, Granger – morogta a férfi, aztán szenvedélyesen szájon csókolta a diákját. Vékony, hűvös ajka felborzolta Hermione érzékeit, míg ujjaival végigbarangolta a lány hátát, derekát és hasát.

Granger halkan felnyögött a testén szabadon átáramló vágytól. Mohón a férfi szája után kapott, marta-csókolta, ahol csak érte, és ha nem remegett volna annyira a keze, még a talárt is sikerült volna legombolnia Pitonról. De mivel túlságosan régóta vágyott a bájitaltanárra, inkább a gyorsabb megoldást választotta: egyszerűen leszaggatta a sötét ruhadarabot a megmentőjéről. Piton gúnyosan mosolygott a megrészegült lányra, aztán hasonlóképpen járt el a griffendéles blúzával, és melltartójával.

Piton a forró, kis testet a hideg márványra nyomta, majd fölé hajolva, pár tüzes csók közepette leigézte magukról az összes ruhát. Granger szinte belebolondult az éhes mozdulatokba, és érintésekbe; a férfi tekintetében lángolva fedezte fel önmagát. Hosszú percekig kínozták egymást és magukat, Hermione bőre valósággal izzott a vágytól, ahol Piton végigcsókolta a testét…

 

Hermione másnap kényelmesen kinyúlva ébredt egy puha ágyban, selymes párnák és takarók között. A napsütés alig hatolt be a kör alakú pinceablakon, álmos félhomály uralkodott a szobán.

A lány tágra nyílt szemmel nézett körül a helyiségben, majd villámgyorsan a másik oldalára fordult, hogy megbizonyosodjék mindarról, ami csak az emlékeiben élt az előző éjszakáról. Amikor megpillantotta az oldalán fekvő, és hangosan szuszogó, meztelen Perselus Pitont, boldogan elmosolyodott. Arra gondolt, hogy bárcsak több fény jutna be az ablakon, hogy jobban szemügyre vehesse kitakarózott tanárát. Alig gondolta végig, bal karján izgatott borzongás futott végig, amitől érdeklődve emelte fel a kezét – egy pillanat múlva hangtalan lángocska táncolt a tenyerében, diszkrét fénybe vonva a környezetét. Hermione elmosolyodott, de nem lepődött meg a jelenségen. Két kezét összedörzsölve elaltatta a csöpp fényforrást, mert tudta, hogy bármikor képes megismételni a varázslatot. Óvatosan betakargatta az alvó férfit, aztán óvatosan a hátához bújt, és hagyta, hogy a félhomály visszaédesgesse még egy kicsit az álmok földjére.