dark / goth

Reakció Trisha bejegyzésére

Olvastam egy érdekes posztot Trishánál, aki olvasott egy érdekes posztot Annie oldalán, és nem tudok elmenni a téma mellett szó nélkül, hiszen többé-kevésbé ez a sarok is egy goth blog a mai napig.

Többé-kevésbé, hiszen már régen felhagytam azzal, hogy goth sminkelési vagy öltözködési tippeket reblogoljak (ha volt ilyen valaha egyáltalán), nem pakolom tele goth bandák videóklipjeivel az oldalt, és nem készítek magamról temetős, szomorú szelfiket sem (pedig régen nagyon szerettem volna egy szép fotósorozatot magamról). Változik a világ. Vagyis inkább mi változunk benne.

Amikor megismerkedtem a goth szubkultúrával, nélkülözhetetlenné vált egy acélbetétes bakancs beszerzése, hiszen anélkül nem lehettem volna goth 15 évvel ezelőtt. (: Voltak (ma már nevetségesnek tűnő) necckesztyűim, tüllös ruháim és fűzőim (jó, ezekből a mai napig nem nőttem ki, de erről később), fekete körömlakkom, fekete sminkem és minden olyan, egyéb eszközöm, amivel elkülönülhettem a tömegtől. A fősuli alatt csúcsosodott ki mindez, anyukám és a környezetem elfogadott olyannak, amilyen voltam, kellemes keveréke egy vámpírnak és egy boszorkánynak.

Ahogy elkezdtem dolgozni, a fűzőkből lassan egyszerűbb szabású, fekete blúz / felső lett, a tütükből fekete nadrág. Elegánsabb, felnőttesebb, egyszerűbb megjelenés. Jól állt, anya külön büszke volt rám, de ő mondta, hogy ne dobáljam ki a fűzőket sem, a tüllös szoknyákat sem, és még a bandás, esetleg lassan sötétszürkére fakult pólóimat sem, mert néhány év múlva szükségem lesz rájuk. Nem jövőre, és talán nem is három év múlva, de bízzak benne, mindenki életében ugyanilyen ciklusok vannak, és ismer annyira, hogy tudja, nagyon sajnálnám, ha nem találnám meg azokat a ruhadarabokat, amiket majd valamikor elő akarok túrni a szekrény aljából. (Így félretettem egy nagy adag ruhát, ami majd egyszer kelleni fog…) (:

Felköltöztem Pestre hat éve, és azóta harmadik éve egyedül élek egy lakásban egy kutyával. Az a goth élettér, amit kamaszkoromban elképzeltem magamnak (fekete bársony ágyterítők, bordó selyem ágynemű, vastag brokát sötétítő függönyök, intarziás bútorok, stb.) valószínűleg nem fog megvalósulni; de ez nem is baj. A gyakorlatban már látom, hogy együtt élni egy kutyával rengeteg szőrrel és nyállal és csipával jár. (Betegség esetén hányással, hasmenéssel; és akkor együtt szomorkodnánk az állattal a hosszúrojtos, fekete szőnyeg teteme felett…) A lakásba kell némi szín (nem csak fekete és bordó), és kell, hogy sok könnyen tisztítható felülete legyen, hogy az esetleges pótolhatóságáról már szó sem essék. Ráadásul, ha együtt élsz valakivel, aki esetleg nem érzi sajátjának a világ goth / dark oldalát, az talán nem szeretne egy Addams Family díszletben élni. Különbözőek vagyunk, mindig is azok leszünk.

A ruházkodásra visszatérve: igaza lett anyámnak, mert lassan, óvatosan, kétszer is végiggondolva tényleg átválogattam a minap az évekkel ezelőtt elcsomagolt holmikat; és tényleg lett néhány olyan darab közöttük, amely visszakerült a mindennapos körforgásba. Egy-két póló, trikó; nem annyira hosszú és bajos viseletű szoknyák.

Mosás után, a tiszta ruhák kiteregetésénél azért persze még majdnem minden száradó ruhadarabom fekete (leszámítva a céges, sötétkék pólókat), és ez valószínűleg nem is fog változni már. Az elegánsabb felsőket az utóbbi két évben halálfej mintásra, Batman-logósra, nerdre cserélgettem, szépen lassan megint változik bennem valami. Elkezdtem ismét felvenni a kis szoknyáimat, de igazából mostanság sokkal többször hordok rövidnadrágokat. (Mondhatni, hogy második kamaszkor; de valószínűleg csak az első húzódik el kissé…) Ha nagyon kategorizálnom kellene, akkor talán most legjobban geek gothként tudnám leírni magam, de szerencsére erre a skatulyázásra semmi szükséget nem érzek.

Mondjuk, amióta 3-4 éve lerohadt a lábamról az utolsó bakancsom is, azóta nem vettem újat. Bár minden ősszel eljátszom a gondolattal, hogy kéne venni, kéne venni, nagyonkéne venni egyet; aztán valahogyan mégis lebeszélem magam róla. Emlékszem rá, hogy mindet nehéz volt betörni, több helyen véres vízhólyagok voltak a lábamon hetekig, mire úgy rám idomult, hogy kényelmes legyen. És ezt nem akarom többé. Inkább tornacipőt veszek, vagy valami olyan csizmát, amiről látszik, hogy nem hagy sebet rajtam.

A sminkcuccom 98%-át kidobtam már, mert alig-alig használtam, és ennyi év kihagyás után már biztos nem mertem volna az arcomra kenni semmit a felhalmozott arzenálból. A körmömet sem festem feketére vagy vörösre 5-6 éve, bár talán egy fekete lakk még kallódik valahol a lakásban, mert tavaly még a lábkörmeimet mázoltam párszor. (Ezt lehet, hogy idén meg fogom tenni egyszer.)

A hajfestés az egyetlen olyan, amit változatlanul űzök a mai napig. Illetve ilyen a tetoválások gyűjtése is, de ez megint egy másik fejezet. Hogy felnőttként, dolgozó emberként ki miben találja meg újra a gótságát, a különbözni akarását, az elhatárolódását a világtól, az egyénenként változó, de az öltözködés így vagy úgy a része marad a képletnek.

Ugyanez az elkülönülés erősen függeni kezd a környezettől, a munkehelytől, hogy mások mennyire toleránsan viseltetnek irányunkban; és valljuk be attól is, hogy mi magunk mennyire vagyunk ambíciózusak, mennyire szeretnénk feljebb kerülni azon a bizonyos vállalati ranglétrán, és emiatt mikről kell lemondanunk cserébe. Vannak munkahelyek, ahol egyáltalán nem tűrik az egyedi megjelenést; kötelező munkaruhák vannak a vállalatra jellemző színösszeállításokkal, amelybe gyakorta még a corpgoth cuccok sem férnek bele. Most nem a szupermarketek árufeltöltőire gondolok, de ügyfélszolgálatokra, bankokra, stb., stb. is, ahol mindenkinek, aki az adott céget reprezentálja, bele kell passzolnia a cég által előírt összképbe. Ha nem passzolsz bele, majd keresnek mást, aki belefér, viszlát.

Nekem szerencsém van, a munkahelyem elég megengedő, mert csak egy sötétkék céges pólónk van, és bár pluszban az Apple azt mondja, hogy hosszú, sötét nadrág és zárt cipő, nagyjából be is zárult a kör. Amióta nem sales-esként dolgozom, hanem a raktárban ülök, nagy melegekben a hosszú nadrágot szoknya vagy rövidgatya és harisnya kombóval váltom ki, hiszen én már nem látszom az ügyfelek előtt. (A harisnyát a légkondi miatt érzem szükségesnek, különben fáznék.) Amint beköszönt az ősz, természetesen visszatérek a fekete, hosszú szárú gatyóimhoz, de simán elképzelhetőnek tartom, hogy addigra előtúrok egy-két, vastagabb szoknyát is. Semmi sem tart örökké: sem a nadrágok, sem a szoknyák kora.

Ez vajon attól lehet, mert én változom / mi változunk? Vagy a környezetünk teszi ezt velünk? Ki tudja? Lehet, hogy tíz év múlva a hajamat fogom tépni a mostani rövidgatyáimtól. (: Az a kevéske goth lélek, aki nem hagyta el a szubkultúrát, hanem szépen (életben maradt) felnőtt, munkát vállalt, önálló életet kezdett, gyanítom, hogy mind megtapasztalja ezt a furcsa ciklikusságot. Ahogy néha jön egy kattanás, és valami más fontosabb lesz, mint egy szegecses nyakörv, vagy mint egy bakancs.

Két hónap múlva harminc éves leszek, és ugyan nincs koponya a lakásban (ahogy kamaszként szerettem volna), nem festem a körmömet, és nem feketék a falak a szobában, attól még ízig-vérig goth vagyok, és egy percig sem hiszem azt, hogy ez attól lehet, hogy fekete göncök vannak a gardróbomban.

Remélem, tíz év múlva újra megvizsgáljuk ezt a kérdést. (: Kíváncsi vagyok, mi változik majd.