könyvvámpírok

Kéziratból korrektúralevonat

Hogyan lesz egy kamaszlány romantikus álmából valóság? Hogyan lesz egy fiókban porosodó (esetünkben: fájlmappában törlésre váró) kéziratból regény? Biztosan több útja is lehet az ilyesminek, de én ezt ismertem meg:

Bedőltem egy finom, bekajálható szlogennek, miszerint “Szívesen fogadunk kéziratokat!”. (A tapasztalataim után ezt a mondatot egy kicsit átírtam/átalakítottam volna másra, de erről még 5 évig nem nyilatkozom.)

Elküldtem az oldalukon talált mailcímre a szükséges adatokat (név, álnév, cím, stb.), és az egyoldalas leírást, majd vártam pár hétig, mire megjött a válasz, hogy kiadhatónak találják a sztorit. Aztán a szerződés után elkezdődött a nagy-nagy kaland. Az önrész befizetéséhez támogatókat kerestem (és hála az Égnek, találtam); a kiadóval vitáztam; és közben eltelt másfél év. Jelenleg már a hajrában vagyunk: a korrektúralevonatot nyálazom, hogy március másodikáig vissza tudjam küldeni, hogy elkezdjék nyomtatni, EZÁLTAL elméletileg március elsejére megjelenhessen a könyvem, ami eredendően ekkor, vagy akkor, vagy legeslegkésőbb 2011 februárjában már meg kellett volna, hogy jelenjen. (Remélem, érződik némi türelmetlen irónia a sorok között.)

Persze, én megértem, hogy lehetnek csúszások és késések egy kiadó életében, de egy picit zabos vagyok ma erre a gépezetre. Mindegy, talán csak a sok a fekete tea és a koffein teszi.

Körülbelül egy-két hét, mire elkészülnek. A borító nem olyan, amilyennek megálmodtam, bár némileg hasonlít, mert azokat a képeket használták fel a layout tervezéséhez, amiket én küldtem nekik. Szerencsére a szöveg betűtípusaira nem panaszkodhatok, mert azokat eltalálták. A szöveg tartalmáért pedig úgy is én vagyok a felelős, ezért csak magamat kövezhetem a bukásért. (:

Furcsa, ahogy valóra válik néha egy rózsaszín (esetünkben: vérháborús) álom. Amíg eljut az ötlet a megvalósulásig közben kétszer megváltozik a világ. Oda és vissza. De talán ez jól is van így. A változás nélkülözhetetlen a fejlődéshez.

A következő pedig “csakazértishabeledöglökis” jobban sikerül. Ámen.

Most pedig eltűnök egy napra, hogy átolvassam magam, és leküzdjem azt a hihetetlen kényszert, hogy minden 5. mondatot átírjak.